SG.hu·
A Vaslady - 2011 legjobb alakítása?
2011 egyik legjobb színészi alakítása egy élvezhető, mégis rém felületes életrajzi filmben született meg, amit a fiatalok valószínűleg pestisként fognak kerülni.
Hogy tetszett A Vaslady?
Anglia szeret életrajzi vonatkozású filmekkel jelentkezni az Oscar-díjra. Elég csak a pár éve a minőségét tekintve egyébként igen nagy csalódást okozó, de így is 6 Oscarra jelölt A királynőre (kritikánk itt) gondolni Helen Mirrennel, vagy a tavaly 12 jelölést kasszírozó jópofa, de közel sem mérföldkő-jelentőségű A király beszédére Colin Firth-szel, melynek főhőse VI. György király volt. A Vaslady alanya természetesen maga a Vaslady, azaz Margaret Thatcher, Nagy Britannia egyetlen női miniszterelnöke, aki nem mellesleg a leghosszabb ideig "regnáló" miniszterelnöke is volt az országnak 1979 és 1990 között.
A politikus személyisége mindenképpen érdekesnek tűnt egy filmhez, már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen megközelítéssel lesz dolgunk. Hiába lett ugyanis Meryl Streep a főszereplő, a filmet az a Phyllida Lloyd készíthette el, aki előző rendezése, a Mamma Mia! során sem tudta levetkőzni színpadi rendezőként felszedett manírjait, s képes volt olykor botrányos megoldásokkal levezényelni az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb filmjét. A Mamma Mia!-t szerencsére nem sikerült elrontania, olyan erős volt az alapanyag, de A Vaslady esetében már joggal aggódhattunk.
A történetről nem kell sokat beszélnünk, hiszen Margaret Thatcher életéről, illetve politikai jelenlétéről szól a film - talán inkább azoknak, akik valamennyire, ha más nem, hírek, illetve nevek szintjén ismerik vagy a Vaslady munkásságát, vagy a 80-as évek brit politikai helyzetét. Sajnos aki számára teljesen ismeretlen ez az éra, az bizony jó pár dologból kihagyottnak fogja magát érezni a film nézése közben, sem a rendező, sem a forgatókönyvíró nem rág a szánkba hasznos információkat. Némelyik jelenet szinte kiabál a zenei videóknál megszokott pop-up ablakokért, amelyek kiegészítő információkat, háttérinfókat tartalmaznak az éppen látottakkal kapcsolatban, már csak azért is, hogy bizonyos összefüggések értelmet adjanak az elhangzottaknak.
Persze mindez csak a történelmi aspektust illetően lenne fontos, viszont A Vaslady nem különösebben foglalkozik azzal, hogy mi és hogyan történt, hiszen a koncepciója csak és kizárólag Thatcher karakterét emeli ki. A történet is az öreg Thatcher napjait meséli el, ahogy a nyilvánosság elől visszavonulva, felügyelet mellett él, miközben azt képzeli, hogy elhunyt férje is vele tengeti napjait. S miközben éli életét bizonyos momentumoknak köszönhetően visszaemlékszik a múltban történt eseményekre.
Ezek a visszaemlékezések azonban csak afféle rövid jelenetek, felvillanások, nem állnak össze egésszé, mindössze Thatcher életének fontosabb pontjait skiccelik fel - egyrészt a huszonéves, II. világháború utáni kort megélő énjére koncentrálva (ekkor még értelemszerűen nem Meryl Streep alakítja őt, hanem a nagyon meggyőző és konstans riadt tekintettel bíró Alexandra Roach), de úgy fél óra múlva és ravasz váltással megjelenik Streep Vaslady-je is és megismerhetjük a politikus, később pártelnök és miniszterelnök Margaretet is. Azt nem tudni, hogy a felületesség, nemtörődömség miatt kapunk csak minimális hátteret Thatcherről, vagy eleve az volt a koncepció, hogy még a motivációira sem térnek ki, mindenesetre életrajzi filmekben mindez nagyon kevés - kevésbé komoly munkákra azonban éppen megfelelő.
Hiszen érdekes film A Vaslady, remekül kezdődik, pedig sok életrajzi filmben elkövetik azt a hibát, hogy a kezdés nem ragadja meg a nézőt, hiszen általában a főhős akkor még szürke kisegér - tisztelet a kivételnek. Itt azonban rögtön Thatchert, az öregasszonyt látjuk, amint tejet vásárol, majd kapunk két csavart is, ami felkeltheti a figyelmünket. Persze, hogy az öregkori tevés-vevés, ruhapakolgatás érdekfeszítő legyen, ahhoz kell, nagyon kell egy Meryl Streep, aki zseniális, mint öreg Margaret Thatcher. Gesztus, mimika, de főleg tekintetek terén annyi, de annyi pluszt hozzátesz a filmhez, hogy az ember nem tud nem rátapadni a vászonra. Hasonlóképpen érdekesek a fiatalkori jelenetek is, azonban furcsa módon éppen a hatalma teljében lévő Thatcher bemutatásánál kezd el süllyedni a film minőségileg, a jövő-menő mellékszereplőkre, az értékes gondolatokra nem hagynak sok időt, így nagyjából a "nő a férfiak világában"-felállás kliséit kapjuk csak meg, némi felszínes történelemlecke kíséretében.
Meghitt, a nézőt megszólítani képes film lett A Vaslady, érdekes momentumokkal, nem mindig célravezető szerkezettel, amit igazából Meryl Streep játéka tesz élvezetessé. Nem beszélhetünk filmtörténeti remekről, ha nem Oscarra készült volna, akkor könnyen fogyasztható közönségfilmként is jellemezhetnénk, felszínessége miatt szinte limonádéként. Nem is csoda, hogy a fő kategóriákban jelölés nélkül maradt, bár a két Oscar-esélyét (női főszereplő, smink) a papírforma szerint díjra fogja váltani - abszolút megérdemelten. Az emlékezetesség hiányát leginkább Phyllida Lloydnak, a rendezőnek lehet felróni, akinek munkája a film elején nem feltűnő, később viszont folyton az jár az ember fejében, hogy bizonyos esetekben a kevesebb több volna, ráadásul az főbenjáró bűn, hogy nem sikert súlyt kerekítenie A Vaslady történetének.
A politikus személyisége mindenképpen érdekesnek tűnt egy filmhez, már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen megközelítéssel lesz dolgunk. Hiába lett ugyanis Meryl Streep a főszereplő, a filmet az a Phyllida Lloyd készíthette el, aki előző rendezése, a Mamma Mia! során sem tudta levetkőzni színpadi rendezőként felszedett manírjait, s képes volt olykor botrányos megoldásokkal levezényelni az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb filmjét. A Mamma Mia!-t szerencsére nem sikerült elrontania, olyan erős volt az alapanyag, de A Vaslady esetében már joggal aggódhattunk.
A történetről nem kell sokat beszélnünk, hiszen Margaret Thatcher életéről, illetve politikai jelenlétéről szól a film - talán inkább azoknak, akik valamennyire, ha más nem, hírek, illetve nevek szintjén ismerik vagy a Vaslady munkásságát, vagy a 80-as évek brit politikai helyzetét. Sajnos aki számára teljesen ismeretlen ez az éra, az bizony jó pár dologból kihagyottnak fogja magát érezni a film nézése közben, sem a rendező, sem a forgatókönyvíró nem rág a szánkba hasznos információkat. Némelyik jelenet szinte kiabál a zenei videóknál megszokott pop-up ablakokért, amelyek kiegészítő információkat, háttérinfókat tartalmaznak az éppen látottakkal kapcsolatban, már csak azért is, hogy bizonyos összefüggések értelmet adjanak az elhangzottaknak.
Persze mindez csak a történelmi aspektust illetően lenne fontos, viszont A Vaslady nem különösebben foglalkozik azzal, hogy mi és hogyan történt, hiszen a koncepciója csak és kizárólag Thatcher karakterét emeli ki. A történet is az öreg Thatcher napjait meséli el, ahogy a nyilvánosság elől visszavonulva, felügyelet mellett él, miközben azt képzeli, hogy elhunyt férje is vele tengeti napjait. S miközben éli életét bizonyos momentumoknak köszönhetően visszaemlékszik a múltban történt eseményekre.
Ezek a visszaemlékezések azonban csak afféle rövid jelenetek, felvillanások, nem állnak össze egésszé, mindössze Thatcher életének fontosabb pontjait skiccelik fel - egyrészt a huszonéves, II. világháború utáni kort megélő énjére koncentrálva (ekkor még értelemszerűen nem Meryl Streep alakítja őt, hanem a nagyon meggyőző és konstans riadt tekintettel bíró Alexandra Roach), de úgy fél óra múlva és ravasz váltással megjelenik Streep Vaslady-je is és megismerhetjük a politikus, később pártelnök és miniszterelnök Margaretet is. Azt nem tudni, hogy a felületesség, nemtörődömség miatt kapunk csak minimális hátteret Thatcherről, vagy eleve az volt a koncepció, hogy még a motivációira sem térnek ki, mindenesetre életrajzi filmekben mindez nagyon kevés - kevésbé komoly munkákra azonban éppen megfelelő.
Hiszen érdekes film A Vaslady, remekül kezdődik, pedig sok életrajzi filmben elkövetik azt a hibát, hogy a kezdés nem ragadja meg a nézőt, hiszen általában a főhős akkor még szürke kisegér - tisztelet a kivételnek. Itt azonban rögtön Thatchert, az öregasszonyt látjuk, amint tejet vásárol, majd kapunk két csavart is, ami felkeltheti a figyelmünket. Persze, hogy az öregkori tevés-vevés, ruhapakolgatás érdekfeszítő legyen, ahhoz kell, nagyon kell egy Meryl Streep, aki zseniális, mint öreg Margaret Thatcher. Gesztus, mimika, de főleg tekintetek terén annyi, de annyi pluszt hozzátesz a filmhez, hogy az ember nem tud nem rátapadni a vászonra. Hasonlóképpen érdekesek a fiatalkori jelenetek is, azonban furcsa módon éppen a hatalma teljében lévő Thatcher bemutatásánál kezd el süllyedni a film minőségileg, a jövő-menő mellékszereplőkre, az értékes gondolatokra nem hagynak sok időt, így nagyjából a "nő a férfiak világában"-felállás kliséit kapjuk csak meg, némi felszínes történelemlecke kíséretében.
Meghitt, a nézőt megszólítani képes film lett A Vaslady, érdekes momentumokkal, nem mindig célravezető szerkezettel, amit igazából Meryl Streep játéka tesz élvezetessé. Nem beszélhetünk filmtörténeti remekről, ha nem Oscarra készült volna, akkor könnyen fogyasztható közönségfilmként is jellemezhetnénk, felszínessége miatt szinte limonádéként. Nem is csoda, hogy a fő kategóriákban jelölés nélkül maradt, bár a két Oscar-esélyét (női főszereplő, smink) a papírforma szerint díjra fogja váltani - abszolút megérdemelten. Az emlékezetesség hiányát leginkább Phyllida Lloydnak, a rendezőnek lehet felróni, akinek munkája a film elején nem feltűnő, később viszont folyton az jár az ember fejében, hogy bizonyos esetekben a kevesebb több volna, ráadásul az főbenjáró bűn, hogy nem sikert súlyt kerekítenie A Vaslady történetének.
|
A Vaslady (The Iron Lady)
színes, feliratos, angol életrajzi dráma, 105 perc, 2011 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Phyllida Lloyd forgatókönyvíró: Abi Morgan operatőr: Elliot Davis producer: Damian Jones szereplők: Meryl Streep (Margaret Thatcher) Jim Broadbent (Denis Thatcher) Harry Lloyd (fiatal Denis Thatcher) Anthony Head (Geoffrey Howe) Richard E. Grant (Michael Heseltine) |
