Szekeres Viktor

Ridley Scott a Prometheus 2-n és Szárnyas Fejvadász 2-n agyal

Ridley Scott legutóbbi scifijét 30 évvel ezelőtt mutatták be a mozik, de idén végre ismét látunk tőle valamit a műfajból, s ha minden jól alakul, akkor az elkövetkező években is kapunk tőle scifiket.

Ridley Scott sokak örömére idén visszatért a scifi műfajához, amely zsánerben legutóbb 1979-ben és 1982-ben alkotott. S, ha már így alakult, akkor lehet, hogy egy ideig nem is távolodik el ismét a scifitől, hiszen a nyáron bemutatásra kerülő Prometheus után lehet, hogy a Szárnyas fejvadász folytatását fogja rendezni, ráadásul az Entertainment Weekly-nek adott interjújában azt is elmondta, hogy az is foglalkoztatja, hogy mi lehetne a Prometheus második részében. Persze egy esetleges folytatáshoz az is kell, hogy sikert arasson a film, de mostanság nincs olyan sok horrorszerű, felnőttes scifi, hogy bármiféle konkurenciája legyen a filmnek.

A napokban felröppent Harrison Fordos pletykákról a Szárnyas fejvadász 2 producere után Scott is nyilatkozott, s elmondta, hogy egyelőre még azt sem tudja, hogy vajon előzmény vagy folytatás lesz-e a film, hiszen még erről folytatnak megbeszéléseket, így értelemszerűen arról sincs fogalma, hogy lenne-e helye a történetben Fordnak, illetve karakterének, Rick Deckardnek. Azt mindenesetre elmondta, hogy ha illene a történetben, akkor nagyon örülne a műfaj egyik ikonikus karakterének (és színészének) visszatérésének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kriszwells #6
    Animációsból ami még nagyon bejött az a Halo: Origins (nah meg persze a másik 6 rész se rossz) Magát a játékot is imádom, hangulat, zene stb, de az Origins is ahogy nagyvonalakban felvázolja annak az univerzumnak a történetét, és alatta azok a zenék, valami nagyon állat. Unforgotten vagy Never forget című számok... :)
  • NEXUS6 #5
    Cargo-t, meg az Apollo-18-at még nem láttam, akkor most megnézem őket.

    A Moon, meg a Pandorum nekem is bejött.
    Nemrég vettem egy japán anime DVD-t, Proton a magyar címe, egyébként egyszerűen To az eredeti. Azon két rövidebb sztori van, mindkettő elég jó.
  • kriszwells #4
    Kösz a tippet, utána nézek, remélem tetszeni fog. Jó tippek jöhetnek nyugodtan :)
    Nálam a Moon, Pandorum, Cargo, Apollo 18 stílusú filmek is bejönnek, Apollo 18 is pont azért amit lentebb írtam, plusz kevés szereplő kis helyen stílusú alkotások is megfognak:)
  • NEXUS6 #3
    Én szeretem David Twohy filmjeit. A Ridick 1 a maga kategóriájában jó kis film volt. A 2 is, de tök más filing volt. Az az univerzum (alaverzum:) engem is megfogott. Kicsit jobban is ki lehetett volna dolgozva. Szal Twohy szerintem jó rendező, még ha a zsenialitáshoz azért hiányzik belőle valami.

    A Silent Running c. filmet láttad már? '72-ben csinálták, de kb 10 évvel megelőzte a korát, ahogy a 2001-is. Ez is hasonló filozofikus hangvételű alkotás, több ilyen kéne.

    A Prometheus pont az első kapcsolatról fog szólni, bizonyos fokig. Ez a téma engem is érdekel, szal várós. És ebben az évben lesz még 1-2 jó film. Szal a sci-fi talán végre feltámad poraiból.
  • kriszwells #2
    Az Alien filmek bejöttek, a látványvilága is főleg az 1 és 2 sötét nyomasztó hangulata, remélem hogy ez az új rész jó lesz mind látvány és mind sztori szempontjából, egy iagzán jó film már jó lenne, amit nem csak a látvány visz el, és ha derül ki pár dolog ami a régi részekben nem derültek ki pl. Space jockey stb... az jó lenne.
    A Riddick mindkét része tetszett, nekem a 2 is, bár nem az a kevésszereplős, darkos túlélő horroros beütése volt, mint az egynek, de számomra mondhatnám, hogy univerzumteremtő volt, különösen a vége. Szívesen néznék még pár részt, amiben kifejtik ezt az univerzumot, persze Ridick magánakcióival...
    Egyébként scifiben, és főleg azokban amiben az ember még csak első űrrepülését, bolygóra lépését, vagy első idegen fajjal való kapcsolatát mutatja be, nekem sokkal jobban bejön ez a régi stílus, az 1960-70es évek féle kezdetleges űrhajózásos dolgok, ahol még nem az a nagyon modernizált, világ van. Persze van film emiben ezek a jók.
  • NEXUS6 #1
    A Prometheus trélere elég sokat sejtető volt.

    Érdekes volt pl, hogy bátran nyúlnak a látványhoz, az űrhajósok űrruhája inkább valami 50-es években készült szovjet sci-fire hajaz. Ami nem baj, szerintem.

    Talán egy kicsit nagyobb változatosságot láthatunk végre a látvány terén, mert a 70-es 80-as évek óta, az Alien sorozatnak is köszönhetően nagyjából csak és kizárólag hardkór hájtek ipari dizájn volt jellemző, na meg persze az alienes biometál.

    A SW új részekben próbálkoztak valami Art Deco stílussal, szerintem kevesebb, mint több sikerrel. Aztán a Riddic folytatásában egy római kori/barokk dizájnnal, ami egész jól nézett ki, de sajnos nem sok visszhangja volt, nem teremtett stilust egyik sem igazán.

    Szal érdekes lenne, ha Scott meg tudná újítani megint a sci-fi látványvilágát.