SG.hu·
Zúzós új plakátokat kapott a Titánok harca 2
A titánok haragja már nem remake lesz, saját történettel fog rendelkezni, s Sam Worthington, valamint a pár visszatérő szereplő mellett új arcok is feltűnnek majd a második részben.
A titánok harca című feldolgozás film hatalmas sikert aratott 2009-ben - annak ellenére, hogy sem a kritikusok, sem a közönség nem vélekedett túl pozitívan a 3D-sre konvertált filmről. A negatív reakciókat követően sokszor nem készül el egy sikerfilm folytatása, azonban A titánok harca félmilliárdos bevétele még akkor is remek második részes nyereséggel kecsegtet, ha A titánok haragja (Wrath of The Titans) címre hallgató folytatás jóval kevesebb nézőt fog érdekelni.
A forgalmazó természetesen ismét arra törekszik, hogy a legtöbb országban egyszerre kerüljön bemutatásra a film (itthon március 29-én, Amerikában 30-án kerül bemutatásra), hogy az összbevétel nagy része már az első napokban realizálódjon: bíznak abban, hogy az embereket meggyőzik a reklámok, plakátok és előzetesek, s nem akarnak várni a film megtekintésével, hiszen így az esetleges negatív véleményeknek sem lesz hatása a bevételekre. Az ráadásul biztató, hogy ezúttal valódi 3D-ben készül el a film, s a rendező sem Louis Leterrier lesz, hanem Jonathan Liebesman, akinek előző filmje, A Föld inváziója - Csata: Los Angeles volt.