Szekeres Viktor

James Bond Jason Stathamet is lenyomhatja

Egy napon kerül bemutatásra itthon az új James Bond-mozifilm, valamint Jason Statham egyik idei akciózása a sok közül. Hogy miért, azt talán a forgalmazók sem tudják.

Olykor furcsa a hazai filmforgalmazók gondolkodása. Gondolunk itt arra, hogy előfordul, hogy egy hétre írd és mondd, mindössze egy premierfilm jut, hogy pár hétre rá egyszerre nyolc újdonság is mozikba kerüljön (március elsején például 9 lesz). Máskor pedig az a furcsaság áll elő, hogy azonos műfajba tartozó, azonos célközönséggel bíró filmek kerülnek egy időben bemutatásra, ezzel kvázi egymást kannibalizálva.

Általában persze ilyesmire odafigyelnek a nagy forgalmazók, ráadásul nem egyszer meg van kötve a kezük a hazai bemutatók dátumát illetően, de ettől még furcsállhatjuk, hogy tavaly többször is előfordult, hogy egymás elől szedték el a filmek a nézőket. S természetesen 2012-ben sem lesz másképp. Elég például arra gondolni, hogy az itthon október 25-én bemutatásra kerülő 007 - Skyfall egy napon kerül bemutatásra Jason Statham új akciófilmjével, a Jennifer Lopezzel készített Parkerrel, melynek amerikai premierje október 12-én lesz - holott az október negyedikére belőtt Elrabolva 2 és az október 11-i Dredd után október 18-án csak egy animációt (Lorax) és egy romantikus komédiát láthatunk, mint ahogy novemberben sincsen még lefixálva a hazai bemutatók zöme.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cS6Szi #1
    Lehet én nem értem a dolgot de ha két filmet ugyanazokon a napokon mutatnak be és ráadásul ugyan annak a célközönségnek, akkor valószínű, hogy mind kettőt megnézik egymás után, mivel egy nap nem egy vetítés van a filmekből hanem legalább 3. Legalábbis én ha már elmegyek mozizni a tőlem 50km-re lévő moziba, akkor minimum 2 filmet nézek meg, mivel a benzin többe kerül mint a jegy.