Szekeres Viktor

Élőben láthatjuk a világ egyik legnézettebb sporteseményét

Szokás szerint élőben közvetíti a SportTv az Amerikában zajló amerikai foci bajnokság, az NFL nagydöntőjét, a Super Bowlt, bár a hazai érdeklődés el fog maradni a kint várható 100 millióstól.

Idén Indianapolisban rendezik meg a Super Bowlt, melyről a Sport1 fog élő közvetítést adni, s a csatorna ugyancsak jó szokása szerint kiutaztatta kommentátor csapatát is: Faragó Richard, riporter és Bencsics Márk, szakértő jelentkeznek majd élőben a stadion gyepéről. A mérkőző felek a New Engalnd Patriots és a New York Giants lesznek, s ebből a rajongók azonnal tudják, hogy a 2008-as, 42. Super Bowl "visszavágójára" fog sor kerülni.

A 2008-as Super Bowl XLII-t sokan minden idők egyik legjobb amerikai futball-mérkőzésének tartják. Akkor Eli Manning szenzációs passzának és Plaxico Burress elkapásának köszönhetően a Giants nyerte meg a mérkőzést, és ezzel a Vince Lombardi Trófeát. A New England Patriots hibátlan (18-0) mutatóval menetelt a döntőig, és akkor botlott meg, amikor erre már a legkevesebben számítottak, az utolsó percben. Pedig az azt megelőző hat évben háromszor is csúcsra értek Bradyék, de az Óriások hasonlítanak egy sorozatgyilkoshoz, aki mindig a Hazafiakra fenik a fogukat. Tavaly novemberben a New England két év óta tartó (20 mérkőzéses) alapszakaszbeli hazai veretlenségét törték meg. Ráadásul Eli Manning ezúttal is kivárta az utolsó pillanatot, hogy akkor sújtson le, amikor a legjobban fáj.

Brady és a Patriots az elmúlt évek szereplésének köszönhetően újabb csúcsokat döntögethet idén. A játékos könnyen minden idők harmadik legjobb passzolója (Payton Manninget megelőzve), és valaha volt legtöbb győzelemmel bíró irányítója (Joe Montanával most holtversenyben vezetnek) lehet a rájátszások tekintetében. Ehhez 380 passzolt yardra és egy győzelemre lesz szükség. A tréner Bill Belichickkel karöltve már most a legtöbb Super Bowl-ba (5) jutó edző-irányító párost alkotják. A New York még nem a csúcsokra hajt, csak a Pats skalpjára és a Lombardi Trófeára.

A félidőben Madonna ad élő koncertet, ahol a jól ismert dallamok mellett egy új sláger is debütál. A Halftime Show-ban a pop nagyasszonyával együtt olyan sztárok állnak színpadra, mint Nicki Minaj, Jamie King, a Cirque de Soleil és M.I.A.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gromgotth #12
    Én bírom Ricsiéket és főleg bírom az NFL-t!
    Akinek nem tetszik az meg ne nézze, ez egy szabad ország, (vagy az volt... nem tudom mi az éppen aktuális), és ezért (még) én is elmondhatom, hogy magasról teszek az ilyen lesajnáló hozzászólásokra! -khm willcox khm- :) Ricsiéktől meg egyáltalán nem sajnálom, hogy kijutottak, azt már sokkal szomorúbbnak tartom, hogy tipikus magyar mentalitás szerint, csak rosszindulatúan tudunk mindenhez állni! Szerintem nem az ő kiutazásuk viszi csődbe Magyarországot, de hagyjuk. A lényeg, hogy az amerikai foci egy remek sport! Remélem még sokáig nyílik alkalmam nézni a közvetítéseket! Go RAVENS!
  • lamer the true #11
    Hmm gondoltam trollkodok itt egy kicsit de már lekéstem :)
  • Imi01 #10
    Fogadjunk neked fingod sincs a szabályokról,és mivel nem tudod megérteni ezért legagyizod.Mint ahogy szerintem még egy meccset sem néztél meg.Mert ha igen,látnád hogy itt nincsenek megrendezett ütközések,sőt akkor azt is tudnád hogy bár ez igazi kontakt sport,rengeteg szerepe van a taktikának.De ez amúgy tipikusan magyar fikázó hozzá állás.
  • willcox #9
    Ha valami felesleges volt, akkor ez a benyögésed.

    Egyébként meg: a gagyiknak gagyi való, mint ez a nagy csinnadrattás bohóckodás. Nézzétek csak.
  • immovable #8
    willcox-al felesleges foglalkozni. Csak egy troll.
  • hammerjoe #7
    Ki is fizet érte, hogy láthassa? Hát mi. Akkor kinek a pénzén utaznak? Egyébként meg milyen infóval tudtak eddig beszámolni, amit -akár egy héten- belül nem lehetett BÁRHOL elolvasni?
    De nem vitaindítónak szántam az írást.......ezt hagyjuk meg a Trolloknak!!
    Vanek úr!
    Tudom, hogy minden évben kimennek, csak fölöslegesnek tartom. És én is jobban örültem volna a Kovács Sanyinak. Valahogy természetesen jön belőle a hülyeség!! Olivér most el van veszve az NBA-ben. Talán még Udvardi tudna a legtöbbet hozzátenni a műsorhoz, Sanyi után! Csak kicsit "szegényes és egysíkú" a beszédmódja (bocsi a rajongóktól). Nekem nem jön be a mindenre "gazdagon" kifejezés, bár néha jópofa. Ezzel nem a tudását "kritizáltam", ilyen téren a legtapasztaltabbak közé sorolom, bíró létére.
    Márk mellett gondolom az is közrejátszott, hogy megkapta az "Év irányítója" címet. De kicsit "karótnyelt" stílusban adja elő! És amúgy is nyögve nyelősen magyaráz mindent.
    De ne fikázzam, én így sem tudnám.......Én csak egy lelkes (rajongó)nézője vagyok e sportnak.
    Azért az idősebbik Manning-et szívesebben nézném!!
  • Vanek úr #6
    Pár gondolat...

    A cikkhez: Nekem nagyon nem kedvencem Bencsics Márk. Valahogy túl száraz; túlontúl olyan dolgokat említ, amit én (mint egyszerű szemlélődő) is észreveszek; és egy csomószor nem saját gondolatot oszt meg, hanem mások gondolatát viszi tovább. A többiek (akár Hollai Olivér, akár Udvardi Gyula is) ilyen téren -szerintem- jobb választások lettek volna; de aki miatt akkor is megnéztem volna, ha nem érdekel, az Kovács Sándor. Főként a viccelődések, poénos megszólalások, egymás közti csipkelődések miatt; de valahogy kicsit máshogy is áll a játékhoz.

    willcox: Ja. Annyira gagyi, hogy 'poénból' kötelezően feltetették a játékosokra a sisakot, meg a mindenféle protektort. Azon kívül tényleg annyira gagyi, hogy a védőeszközök mellett is 'hullanak' a játékosok; látni ilyen-olyan boka-, térd-, fejsérülést (biztosan színészkednek). Én már több rögbi meccset láttam, de egyiken sem láttam olyan sérüléseket, olyan keménységet, olyan ütközéseket, amiket az NFL-ben meccsenként többet is találni. Szerintem Te valamit nagyon keversz (nem az ausztrál focira gondoltál?), vagy csak szándékosan írtál ilyen burkolt l[email protected]ást (amit pedig még szvsz-nek sem igen lehet kezelni).

    hammerjoe: Az NFL-re minden évben kimennek Faragó Ricsiék; és tényleg életszerűbb onnan közvetíteni. Ráadásul a felvezető műsorokban is be lehet vetni a stadionban az üres gyepen élőben adást adó kommentátorokat. Jöhetnek a friss hírek, pletykák; amik egy ilyen műsorstruktúra-folyamba beleférnek még a meccs előtt.
  • Arwenke #5
    Ha jól tudom a Sport1-2 stb kereskedelmi csatronák vagyis nem állami, oda utaztattják a riportert ahova gondolják, saját pénzük. Nem beszélve arról, hogy azért nagyon más egy studióbol közvetiteni mint élöben a helyszinről. Élőben kicsit sokkal több infót tudnak a nézöknek is adni, de ez téged ne zavarjon.

    Én azt nem értem a fentiek fényében, hogy neked ez miért is fáj és miközze hozzá az ország helyzetének??
  • hammerjoe #4
    Ha itt nincs "küzdelem" akkor hogy a fenébe lehet az hogy tele vannak sérülésekkel a csapatok. Lábtöréstől kezdve az ín-,és izom szakadásig, agyrázkódás, és sorolhatnám még!! Ez biztos csak a véletlen műve lehet!! Igaz?

    Nagyon várom már, jó kis meccs lesz!
    Csak azt nem értem, hogy mi a fenéért kell kiutaztatni a kommentátorokat? Nem lehetne kommentálni mondjuk itthonról, mint eddig?? Ennyi pénzünk van?? Nekem csak ettől forr a vérem.......Az ország a káosz szélén áll, de van pénzünk elutaztatni Ricsikéék seggét Colts stadionjába!! Biztos nem a saját fizujából megy egyik sem!! És biztos nem "fapados" járaton utaznak!!
  • willcox #3
    Én utálom, nem nézem, gagyi. Annyira gagyi, mint a pankráció. Én az igazi küzdelmeket szeretem, mint a rögbi, vagy a példaként felhozott alternatívája helyett a ketrecharcot.