SG.hu·

Ez az elmúlt évek legkreatívabb magyar filmje?

Érdekes filmkísérlet lett a Final Cut - Hölgyeim és uraim, melyet sajnos nem láthatunk mozikba. A filmet Pálfi György készítette, mikor kiderült, hogy nem tud pénzt szerezni következő munkájához.

A Hukkle és a Taxidermia rendezésével korábban nagy sikert arató Pálfi György elég érdekes filmmel rukkolt elő, igaz a végeredményt vélhetően nem sokan fogják látni, hiszen a Final Cut - Hölgyeim és uraim címre hallgató alkotást jogi okok miatt moziban nem mutathatják be, mindössze ingyenes vetítéseket tarthatnak belőle. A film először február másodikán kerül a közönség elő a 43. Magyar Filmszemlén.


szólj hozzá: Hölgyeim és Uraim - előzetes

A 3 éven keresztül 20 millió forintból készült filmhez a rendező egy snittet sem forgatott, hiszen a koncepció szerint a filmtörténet 450 ismert alkotásából (Casablanca, Psycho, Avatar, Hyppolit, a lakáj, Kontroll) állt össze a végeredmény pusztán a vágás segítségével - 4 vágó (Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra és Lemhényi Réka) és 6 vágóasszisztens dolgozott rajta. A 3 évig tartó folyamat révén a végeredmény akár egy önálló filmként is kezelhető, a története egy férfi és egy nő találkozásáról szól, s a fenti röpke videó alapján az is sejthető, hogy milyen lett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gombabácsi2012. 01. 28.. 15:26||#3
már maga a vágás is hatalmas és komoly meló, nem véletlen hogy külön oszkár jár érte pl...
© zetortraktor2012. 01. 28.. 10:10||#2
Szoftver, stúdió, munkaerõ, és az sem volt kevés idõ, míg átnézték a filmeket.
© brueni2012. 01. 28.. 07:17||#1
azért ilyen is cak magyarnak jut eszébe ...
de hogy mi került benne 20 milkába?