Szekeres Viktor

A nézőknek nem kell a film, ha nem színes és hangos

Úgy tűnik, hogy az eddig kevés moziban játszott A némafilmest aki akarta, már megnézte, ugyanis Amerikában hiába vetítik már szinte minden nagyvárosban, a közönség nem gyarapodik a kívánt mértékben.

Amerika nagy teszt elé került a hétvégén és megbukott rajta, akár így is lehet összegezni a mozis színtéren történteket. Történt ugyanis, hogy a Weinstein Company úgy döntött, hogy a díjátadók egyik idei nagy kedvence, A némafilmes (The Artist) című fekete-fehér némafilm eddigi limitált kópiaszámát megemeli, s az egész országban elkezdi forgalmazni. A sokáig csak 150-200 moziban vetített film így 662-ben volt látható a hétvégén, azonban a széles közönség ezúttal magasról tett Michel Hazanavicius filmjére.


A némafilmes míg előző hétvégén 1,2 millió dollárral a 15. helyet foglalta el a toplistán, most 2,4 milliós bevétellel csak 17. lett, hiába a több mint háromszor annyi mozi, a bevételek alig duplázódtak meg, s a 3500 dolláros vászonátlag azt jelzi, hogy a film nem olyan, mely magától el tudná nyerni a tömegek kegyeit - főleg azért, mert a nézőket nem érdekli a némafilmes műfaj. Persze ez nem jelenti azt, hogy az eddig Amerikában 12 millió dollár bevételt gyűjtő alkotás nem lesz sikeres, hiszen a 10 Oscar-jelölésnek köszönhetően most hétvégén újabb esélyt kap, hogy kiderüljön, hogy azok, akik eddig nem érdeklődtek iránta, hátha az Oscar-jelöléseknek köszönhetően érdeklődőbbek lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!