Szekeres Viktor

Jól át kell írni az új Thort

A rendezőváltásnak köszönhetően a Thor, egyelőre cím nélküli második részének már meglévő forgatókönyvét is át kell írni. A felkérésre a nagy névnek számító Robert Rodat bólintott rá.

A Deadline értesülései szerint a Marvel Studios szerződést kötött Robert Rodattal, hogy átírja a Thor második részének forgatókönyvét. A szkriptet eredetileg Don Payne készítette, aki az első Thor-filmet is jegyezte, de az ő verzióját az előző rendezőjelölt, Patty Jenkins kéréseihez híven alakították át. Amikor azonban Jenkins távozott a produkciótól, akkor a rendező székbe érkező Alan Taylor természetesen hozta saját elképzeléseit is, így került Rodat a képbe. (Az írót leginkább a Ryan közlegény megmentése készítőjeként ismerhetjük, illetve a sorozatkedvelők a Falling Skies című inváziós scifi kitalálójaként zárhatták a szívükbe.)

A jelenlegi tervek szerint a Thor 2 2013. november 15-én kerülne bemutatásra Amerikában, azaz a Marvel Studios a tavasz végi és a nyár eleji premierdátumok után újabb időponttal kísérletezik. Arról azonban egyelőre nincs hír, hogy az újraírások befolyásolják-e a kitűzött premieridőpontot. Akinek Thor-elvonása lenne, annak nem kell bánkódnia, hiszen tavasszal már láthatjuk a Bosszúállókat, melyben Chris Hemsworth szuperhős karaktere is kiemelt szerepet fog kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Quno Jedi #4
    Úristen a Falling Skies egy ordenáré junk lett, ha ez írja át, el tudom képzelni a végeredményt (sajnos). Hova lettek a normális írók?!
  • Dakkon #3
    nekünk nagyon tetszett
  • Szefmester #2
    "Akinek Thor-elvonása lenne..."

    Van akinek ilyen van? Most őszintén.. még nem Thor rajongóként sem tetszett.. havernak meg aki imádja a figurát szintén nem tetszett.

    Csináljanak egy rebootot belőle akkor talán még hű lehet önmagához a figura és a film, valamint még nem lenne késő megmenteni. :)
  • endrev #1
    Na ja, de most akkor a 2. rész a Bosszúállók után fog játszódni? És mikor látjuk vajon azt a történeti szakaszt, amikor Thor visszatér a Földre? A Bosszúállók elején? Vagy összekavarják a keverik?