Szekeres Viktor

Új hírek az élőszereplős Star Wars-tévésorozatról, a Star Wars: Underworld-ről

Már címe is van a Csillagok háborúja-tévésorozatnak, bár egyelőre még nem tervezik a forgatást. Azonban a hírek szerint ez a kényszerszünet nem árt a szériának, hanem egyenesen még használhat is.

Meglehetősen régen lehetett hallani a tervezett élőszereplős Csillagok háborúja-tévésorozatról, s hiába volt szó még arról is, hogy Magyarországon forogna, legutóbb inkább negatív előjelű információkat olvashattunk róla. Nos, a június nagy produkciós leállás óta most először juthatott a rajongótábor pár infómorzsához a szériával kapcsolatban, köszönhetően Rick McCallum, Star Wars-producer IGN-nek adott interjújának.


McCallum először is azt fedte fel, hogy a sorozat jelenlegi munkacíme Star Wars: Underworld, azaz Csillagok háborúja: Alvilág. A producer azt is elmondta, hogy a már elkészült forgatókönyveknek nem árt a várakozás, a történet időtlen, sőt meg is erősítheti a produkciót a késlekedés. Az SW:U története egyébként a III. és a IV. epizód között zajlana, nagyjából az alatt a 20 év alatt, míg Luke felcseperedik. A sorozat középpontjában persze nem Luke lenne, hanem az, ahogy a Birodalom megpróbálja kiterjeszteni befolyását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #5
    ez a Magyarországon forogna, nekem bejön lenne benne Darth Orbán, meg Gyurcsány Fet, és SP padwan természetesen
  • kalapos01 #4
    Ja. Nyilván azért írtak meg ennyi forgatókönyvet. Mindig jó okostojásokat látni.
  • kissssss #3
    dehogy lesz bukás, az első jelenet leforgatásáig sem fognak eljutni.

    nagyon komolytalan az SW sorozatokról szóló hírek.
  • Bulics #2
    Ez mekkora bukás lesz...
  • xido #1
    Akkor kell bele vendégszereplőnek Ian McDarmid meg James Earl Jones,máshogy nem menne..de a sötét téma ütne:))