SG.hu·

Nem lett vicces a LOL első előzetese

Amerika újabb feldolgozással rukkol elő nemsokára, ezúttal a LOL című francia komédiát szemelték ki Hollywoodban. Érdekessége a filmnek, hogy az eredeti verzió rendezője készíti az új változatot is.

Megérkezett a LOL című film első nemzetközi előzetese, amit már meg is lehet nézni lejjebb. A Miley Cyrus, Demi Moore, Ashley Greene és Adam Sevani főszereplésével készített film az azonos című 2008-as francia komédia feldolgozása lesz, melyet már mi is láthattunk. Annak a filmnek az érdekessége, hogy Demi Moore anyaszerepét Sophie Marceau alakítja, azaz évtizedekkel a Házibulis-filmek után egy bulizós tini anyukája lehetett.


Az amerikai LOL-t Lisa Azuelos írta és rendezte, s a feldolgozásokra fújók lehet, hogy megenyhülnek annak hallatán, hogy az eredeti, francia verziót is ő készítette. Hollywoodban meglehetősen ritka, hogy valaki újfent leforgathassa saját filmjét az amerikai közönségnek. Nemrég Géla Babluani készíthette el sztárszereposztással a remek 13 hollywoodi remake-jét, de csak videón jött ki, korábban például Az átok (The Grudge) rendezője, Takashi Shimizu kapott hasonló lehetőséget, de Michael Haneke is kétszer forgathatta le a sokkoló Furcsa játékot (Funny Games)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Garou2012. 01. 10.. 21:18||#7
Ezek a homofób poénok nálad visszatérõek. Hm, talán tagadásból eredõ klasszikus túlkompenzálás... 😊
© eNMi2012. 01. 10.. 19:14||#6
1 farkon ketten? 😮 😉
© skiryo2012. 01. 10.. 11:46||#5
úgy értette te ugyanazt csinálod mint õ, csak észre sem veszed. 😄
© kalapos012012. 01. 10.. 10:24||#4
Én csak azt látom, hogy téged zavar az én véleményem. Elég gusztustalan dolog, mit ne mondjak. Engem nem zavar, sõt, még írtam is, hogy biztos, hogy jobb a SZPÜ. De õ meg a Téglát nem látta, ezért leírtam neki, hogy milyen jó lett.

De lehet, hogy csak félreértettem, amit mondasz. Ha kiveszed a farkát a szádból, érthetõbben fogsz beszélni. Attól, hogy dugtok, még nem kell babusgatni õt, tud beszélni egyedül. Vagy ennyire hülyének tartod.
-2
© Merces2012. 01. 10.. 10:02||#3
..mit zavar a véleménye,minek nézted meg?,csiszolj a technikádon....
-1
© kalapos012012. 01. 10.. 00:12||#2
Mit zavar? Most komolyan? Ha nem nézed, akkor nem mindegy? Ha meg megnézed a remake-eket, akkor minek nézed meg? A Tégla kurva jó volt, megérdemelte. Az ázsiait speciel nem láttam, simán elhiszem, hogy még jobb, de abban az évben nem jelölték Oscarra Hongkongból.
-3
© morden2012. 01. 09.. 23:14||#1
A fene vinné el ezeket au újraforgatott remakeket vagy nem is tudom mik ezek, ott van pl a tégla 4 oscart kapott pedig egy ázsiai fényévekkel jobb filmet forgattak újra, inkább az eredetinek kellett volna odaadni a díjakat nem az újraforgatottnak.
-1