Szekeres Viktor

Itt az új, bankautomatás horror előzetese

Az Élve eltemetve írója ezúttal nem koporsóban, hanem bankautomatában ragadó ember(ek)ről írt egy filmet. Az ATM-nek nemrég érkezett meg az első előzetese. Ki tudja, akár még jól is elsülhet.

Azt egyelőre még nem lehet biztosra venni, hogy a mozikba is eljut az ATM című horrorfilm, viszont az előzetesét már most megnézhetjük, s megállapíthatjuk, hogy újfent egy érdekes alapötlettel van dolgunk. Kérdés, hogy David Brooks, a rendező, mennyire tudja kihasználni az alapszituáció adta lehetőségeket. Az mindenesetre nem túl biztató, hogy Brooksnak ez lesz az első egészestés mozifilmje, eddig mindössze egy 2009-es rövidfilmet tudott felmutatni, melynek címe: Gone.


A bankautomata-állomásra egy titokzatos figura jelenlétének köszönhetően "beragadó" fiatalokról szóló ATM forgatókönyvét cseppet sem meglepő módon az a Chris Sparling írta, aki a koporsóban magához térő Ryan Reynolds főszereplésével készült Élve eltemetve című film szkriptjét is jegyezte. Az erősen korhatáros film főbb szerepeiben ezúttal Brian Geraghty, Josh Peck és Alice Eve fog feltűnni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • carville #6
    Én a cikk feléig azt hittem, utcán ugráló és áldozatokat kereső ATM masinákról fog szólni a film.
  • tibisan #5
    jó , hogy abba a "telefonfülkébe" még a víz is be van vezetve .. emlékezetes film lesz
  • vixo #4
    Az élve eltemetve jó film volt szerintem,már persze azoknak,akik vevők az ilyen klausztrofóbiás filmekre. Én adok ennek egy esélyt.
    Viszont ez a leírás röhejes:
    "...hanem bankautomatában ragadó ember(ek)ről írt egy filmet."
    Ez úgy jön le,mintha magába az ATM-be szorultak volna be az emberkék,amibe éppen,h a kártyám belefér,nem hogy egy vagy annál több ember... :D
  • adampierson #3
    Az élve eltemetve után megfogadtan, hogy ezeknek a készítőknek többet egyetlen filmjét sem nézem meg. Ahogy ezt az előzetest elnézem jól is tettem, mert ez megint valami "úgyismegszívodbazzeg" faszság lesz.
  • endrev #2
    A hitelkártya-sérültek ATM-függésének metaforája. Hát.. én is kíváncsi leszek mit hoz ki belőle.
  • tiaro #1
    Ja. Három ember úgy megijed egy kapucnis figurától, hogy nem mer kijönni.
    Kemény.