SG.hu·

Rengetegen nézik IMAX-moziban az M:I-4-et

A Mission: Impossible - Fantom protokoll nem csak a hagyományos mozikban nagy siker, de az IMAX-ekben is. Hovatovább már 50 milliós IMAX-bevételt produkált világszerte Tom Cruise akciófilmje.

Az IMAX Corporation és a Paramount Pictures ma közleményben jelentette be, hogy a Mission: Impossible - Fantom protokoll január másodikáig világszerte 46,1 millió dollár bevételt ért el IMAX-mozikban. A teljes bevételből 33,1 millió dollár Amerikában termelődött, míg 13 millió a nemzetközi piacokon. Ez az adat azt jelzi, hogy a jelenleg 367 milliós összbevételnél tartó Tom Cruise-film bevételeinek több mint 10%-át adták az IMAX-ek.

A közlemény a továbbiakban az IMAX-formátumot méltatja, mi pedig azt jegyeznénk meg, hogy talán ez a siker is arra fogja sarkallni a filmeseket, hogy próbálkozzanak IMAX-ben forgatni. Az M:I-4-et rendező Brad Bird mellett mindössze Christopher Nolan kísérletezett ilyesmivel, aki A sötét lovag esetében 28, míg a nyáron bemutatásra kerülő A sötét lovag: Felemelkedésből 50 percet forgatott IMAX-kamerákkal. Persze ezen alkotások mellett is kínált rengeteg mozifilmet a sok IMAX-terem, azonban ezek a Star Trektől az Avataron és a Halálos iramban: Ötödik sebességig mind konvertálás útján kerültek IMAX-vásznakra. Legközelebb itthon és külföldön is az Underworld: Az ébredés (Underworld: The Awakening) lesz látható az IMAX-ekben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012012. 01. 04.. 22:03||#8
Hogy jön ide a 3D? IMAX-rõl van szó. az Avatar-IMAX kamu IMAX volt, mégis vitték, mint a cukrot. 😊
© Sony902102012. 01. 04.. 21:59||#7
Az avatar cameron által kifejlesztet 3 D-és kamerával let leforgatva, magyarul nem konvertált volt. Csak az imax mozis verzióra konvertáltak.
© morden2012. 01. 04.. 20:12||#6
Az avatar is konvertált volt, most meglepett az SG. Amúgy írták, hogy azért nem imaxolnak a rendezõk mert, egyéni látásmódot és kreatvitiást igényel és sajnos ez nagyon hiányzik azokból a rendezõkbõl akik 100 milliókon csücsülnek, akinek meg meglenne az imaxhoz a tehetsége az meg nem kap lehetõséget.
© Dynamic2012. 01. 04.. 18:39||#5
tibisan, Zoliz: Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy IMAX-ben sem 3D-s volt.
© Lejti32012. 01. 04.. 17:35||#4
Zoliz, tibisan: az IMAX mióta egyenlõ a 3D-vel?
© tibisan2012. 01. 04.. 15:50||#3
nekem is jó volt a kamerás... a storyra emlékszem napok múlva is , a kép meg 3d-s lesz ...mindent térben látok a szobában .
© Rage472012. 01. 04.. 15:38||#2
Igénytelenségnek tartom, ha vki képes kamerás sz.rt nézni.
-1
© Zoliz2012. 01. 04.. 15:10||#1
Jo is a film, igaz en csak kamerasan neztem meg PC-n, de ugy is jo volt. Odakepzeltem a 3D-t. Hiaba no egy jo film meg az osdi 2D-ben is jo es kituno szorakozast nyujt.