Szekeres Viktor

Daniel Craig elmondta, miért lett gyenge az előző Bond-film

Daniel Craig szokása szerint nem rejtette véka alá véleményét, amikor egy interjúban arról kérdezték, hogy miért nem volt olyan a fogadtatása az előző Bond-filmnek, a Quantum csendjének, mint a Casino Royale-nak.

Daniel Craig még 2011 végén nyilatkozott a Time Out Londonnak, s ezen interjú során arra is kitért, hogy a remek kritikákkal bíró és közönségkedvenc James Bond-reboot, a Casino Royale után a Quantum csendje miért sikerült olyan jellegtelenre. Hiába lett ugyanis az előző Bond-film minden idők legsikeresebbje a sorozatban, a népszerűségét leginkább annak köszönhette, hogy a Casino Royale rengeteg embernek tetszett, köztük azoknak is, akik az CR-t nem moziban látták. (Hasonló nézettségi ugrás volt a Batman: Kezdődik! után A sötét lovag esetében, hiszen Nolan első filmjének köszönhette azt, hogy hatalmas volt a várakozás a folytatás előtt - viszont a 22. James Bond-filmmel ellentétben A sötét lovagot is imádta a közönség.)

A Quantum csendje bemutatásakor legtöbben Marc Foster rendezőt hibáztatták a félresiklott film miatt, no meg az írósztrájkot. Craig is ezzel kezdte mondandóját, úgy véli, hogy a Quantum csendje már az első percektől a bajos produkciók közé tartozott, és ennek legfőbb oka a hollywoodi írók elég sokáig elhúzódó sztrájkja volt: "A Quantum esetében nagyon rá---tunk, a forgatókönyvnek csak a puszta vázát kaptuk meg, és mivel írósztrájk volt, így semmit sem tehettünk az ügy érdekében. Nem vehettünk fel írót, hogy fejezze be. Mondhatni helyben próbáltam egyes jeleneteket újraírni, azonban én nem vagyok író." Craig kitért arra is, hogy a rendezővel próbált dolgozni a szkripten, mivel csak a színész és a rendező alakíthatta a jeleneteket

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #9
    ja, mert az írók diktáljanak, hogy mikor nézzenek az emberek filmeket? ha 1 évig sztrájkolnak, akkor 1 évig ne legyen film? álljon le minden film gyártása, ha már a sorozatoké leállt? (a sorozatoknál folyamatos írás van ugyanis.)

    arról nem is beszélve, hogy minden idők legsikeresebb bond-filmje lett. hmm, vajon megérte nekik összecsapni a filmet? vajon, vajon.
  • Jawarider #8
    Mi a fütyiért nem várták meg a sztrájk végét ? Megérte összecsapni a filmet ? Gondolom igen amíg 1 dollárt is termel egy film......
  • Hirvaer #7
    Meeert játszott benne?
  • Talley #6
    valószínű van a stúdiónak egy szerződése a szakszervezettel és lehet egy filmért nem akarták felrúgni a dolgot.
  • Wittgen #5
    Nekem nagyon bejött ez a rész is, kellőképpen pörgős volt.
  • googlekereso #4
    és miért nem vehettek volna fel írót, aki nincs a szakszervezetben? ha sztrájk van, akkor már nem működnek a hétköznapi szabályok, simán meghúzhatták volna (a sorozatoknál is)

    mert mit csináltak volna az írók? sztrájkolnak? XD