Szekeres Viktor

Gyenge nézettségű csatornára került a Forma-1

Miután a Hungaroring Sport Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap aláírta a Forma-1-es közvetítésekre vonatkozó szerződést, hivatalossá vált, hogy ezentúl az m1-en kell keresni Vetteléket.

A papírformának megfelelően az m1-re kerültek át a Forma-1-es közvetítések jogai, miután az RTL Klub nemrég úgy döntött, hogy a nagyszerű nézettség ellenére, a folyamatos veszteségek miatt nem hosszabbít szerződést a jogtulajdonossal. Úgy tűnik, hogy az m1-re kevésbé hat a gazdasági válság, hiszen a közszolgálati csatorna nem csak a jövő évre, hanem egészen 2016-ig megkapta a közvetítési jogokat. A megállapodás részeként egyébként az MR1, vagyis a Kossuth rádió élőben fogja közvetíteni a futamokat.

Az m1 arról még nem számolt be, hogy milyen stábbal tervezik közvetíteni a futamokat, mint ahogy még azt sem lehet tudni, hogy heti hány órás műsoridőt kap az esemény, hogy képernyőre kerülnek-e az időmérők és készülnek-e egyéb háttéranyagok. A jelenleg is folyó tárgyalásokat követően valamikor január közepén fogják bejelenteni, hogy kik lesznek a futamok kommentátorai, illetve, hogy helyszínről fognak-e közvetíteni.

Az m1-nek azért is jól jöhet a Forma-1, mert bár akkora nézettséget valószínűleg nem érnek el, mint az RTL Klub, de a jelenlegi nagyon alacsony 18-49-es nézettséget alaposan megnövelhetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • donceleger #15
    Ahogy a nevedből is jól kiolvasható, igazi paraszt vagy! De ne aggódj, tőled nem vártam ennél többet.
  • cylonflatus #14
    A lehető legjobb, hogy az az m1-re került, mindenhol fogható csatorna, plusz HD-ben, reklámok nélkül.... zsír.
  • ddt500 #13
    Mondjuk már eleve az is érthetetlen, hogy ha nem érdekel az F1 akkor minek szólsz hozzá?
  • zetortraktor #12
    Azt olvastad? Egy műsor nem csinál nyarat. Csak azért, mert nem főműsoridőben van olyan műsor, ami nem 4%, hanem 10-12% közönségarányt ér el és a legnagyobb király0, épp azt bizonyítja, mennyire gyenge az m1 egyébként.

    Soha nem fogják többen nézni a Forma1-et itt, többek között, mert a TV2 és az RTL műsorai is konkurenciát fognak jelenteni neki, nem csak a TV2-é. Az autók bemutatása kit fog érdekelni, istenem? (Mondjuk már eleve az is érthetetlen volt, hogy az RTL-en ennyien nézték azt, hogy gépjárművek mennek körbe.)
  • willcox #11
    Aki szereti nézni a F1-et, annak tökmindegy, hogy melyik csatornán megy, oda fog kapcsolni. Hogy ki a kommentátor, azt leszarom, mert nekem az a fontos, hogy lássam, nem pedig az, hogy közben ki karattyol. A Palik egy volt, remélem, hogy ő nem lesz, a Czollnerrel viszont nem volt semmi bajom, bár esélyes, hogy nem ő fog közvetíteni.
  • donceleger #10
    "ezentúl az m1-en kell keresni Vetteléket."
    Azért a Forma 1-et ne azonosítsuk Vettellel, ahhoz ő kurvára kevés.

    Gyenge nézettségű? Én azt olvastam, hogy folyamatosan növekszik. Pl a maradj talpon c. műsor is rekordokat döntöget. A Forma 1-et meg nem fogják kevesebben nézni, mint a retekklubon, sőt, jobb képminőség, reklámmentesség, még további nézőket is vonzhat, főleg a háttérműsorokat is adni fogják, mint pl az autók bemutatása, bár ezt már közölték hogy lesz! A világ legjobb döntése volt az M1!
  • DjDano #9
    Én veled ellentétben arra is emlékszem, amikor egy valami oknál fogva hosszabbra nyúlt közvetítést egyszerűen megszakítottak, mert ugyebár egy közszolgálati tv nem annyira rugalmas a műsoridőt tekintve mint egy kereskedelmi, nem beszélve a sokszor lehagyott interjúkról. Persze remélhetőleg, most pozitív változás áll be.

    "Úgy tűnik, hogy az m1-re kevésbé hat a gazdasági válság, hiszen a közszolgálati csatorna nem csak a jövő évre, hanem egészen 2016-ig megkapta a közvetítési jogokat."

    Lehet hogy újdonságot mondok a cikkírónak, de azt azért illene tudni, hogy Forma1-es közvetítési jogokat nem egy évre, hanem minimum 5 évre adnak!
  • narumon #8
    Nekem a mostani kommentátorok jobban tetszenek mint idegesítő Pali úr. Dehát nem vagyunk egyformák :) Én már annak is örülök, hogy végre HD-ben lehet majd nézni.
  • sanyicks #7
    Király! Régen is a zállami tv-n volt a forma1 és nem volt közben reklám, meg félképernyős bepofátlankodás. Jó lenne ha a Palikot is visszahoznák, mert ő hozzátartozik, és a marhaságai is :D
  • AndrewT #6
    reklám nélkül, hd-ben, ez egy egészen más világ lesz. egyébként mióta a Palik kikerült a képből, egészen élvezhetőek voltak a közvetítések, bár tény és való a Czollner is néha túljátszotta a szerepét, de így is mérföldekkel jobb, mint elődje, felkészültebb mindenképpen. A többiek szakértése az meg olyan, amilyen, addig átkapcsolok az orf1-re (a futamot csak azért nem ott nézem, mert pár éve kitúrták onnan Heinz Prüllert, az utódok meg hát khm...). Mezei jó választás, ha jól emlékszem, Knézy 1999-es éve után ő ült a mikrofon mögött az rtlklubig, és a motogp-vel is jól boldogult, szóval csak hajrá, Gundel hatalmas ötlet! :) F1Hirek.hu-n írják, hogy Baumgartner Zsoltnak is szerepet szánnak, pedig szerintem ő és a mikrofon nem lehetnek egy szobában, ha jót akar az m1.

    a "nézettséget" produkáló szemetekkel meg teljesen egyetértek, gyászos, hogy tömegével olyan gyengén kivitelezett és mondvacsinált digitális hulladékot fogyasztanak estére, mint az említettek, és mindezt azért, mert teljesülnie kell annak az elvárásnak, hogy a műsoridő 20%-ában magyar (saját "készítésű") adás menjen...