Szekeres Viktor

Itthon ki akarják nyírni a Silent Hill 2-t

Nem irigyeljük azon nézőket, akik majd február utolsó hetében akarnak mozifilmet választani, ugyanis olyan széles választékkal szembesülnek, amilyenre nagyon ritkán volt példa. A túlkínálat miatt olyan filmek sikkadhatnak el, mint a Silent Hill második része.

Februárról mindig is tudtuk, hogy a lehető legkeményebb mozis hónap idehaza, hiszen 28 (jövőre 29) napra a forgalmazók rengeteg látnivalót zsúfolnak bele. Mindez főleg az Oscar-díjra esélyes filmeket érinti, de 2012. februárja az amerikai közönségfilmek rajongóinak is meg fogja dobogtatni a szívét - és ki fogja üríteni a pénztárcáját. Ez főleg a hónap utolsó mozis hetére igaz.

A február 23-ával kezdődő mozis héten ugyanis nem kevesebb, mint hat filmet fognak bemutatni jelen állás szerint, s ezen hat film között hat hollywoodi kommersz is akad, melyek közül pár ugyanazt a nézői réteget célozza meg. Ilyen durva átfedések ritkán vannak a hazai premierek között, így feltehetően lesz forgalmazó, mely heteken belül meg fog hátrálni. De, ha nem teszik, akkor egyazon héten nézhetjük meg Steven Soderbergh jónak tűnő akciófilmjét, a A bűn hálójábant (Haywire - ProVideo), két fiatal sztár és Reese Witherspoon kémes akciókomédiáját, a Kémes hármast (This Means War - Intercom), a UIP-Duna Film romantikáját Drew Barrymore-ral, a Mindenki szereti a bálnákat (Big Miracle) című filmet, valamint A leleményes Hugó 3D-s premierje után egy héttel három 3D-s filmet, a Silent Hill: Revelationt (Fórum Hungary), A szellemlovas: A bosszú erejét (Ghost Rider: Spirit of Vengeance - Big Bang Media) és az Utazás a rejtélyes szigetre című családi filmet (Journey 2: The Mysterious Island - InterCom). A nagy kérdés, hogy a féltucat premier közül, melyik tud sikert aratni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Azt hittem, október, november, december, január, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember az év legkeményebb mozis hónapja. Hogyhogy jövőre a február lesz? :)
    A cikk maga farokság, nem olyan nagy ám az átfedés, ráadásul majdnem mind hulladéknak tűnik. Konkrétan a Silent Hill-ért nem lenne kár, annyira nem volt jó az első sem.
  • Sliderx #2
    Ez a cím besz*rás. Kb 1 mondat erejéig kapcsolódig a cikk a címhez.
  • Béka Benő #1
    Szerintem, akit érdekel úgyis meg fogja nézni.
    Főleg hogy a magyarokat még mindig csábítják a 3D-s horrorfilmek .