Szekeres Viktor

Rejtélyes módon kiürült az amerikai mozik jó része

Amerikában december első hétvégéje majdnem megdöntötte az idei negatív bevételi rekordot, a második hétvégének 76 milliós top10-es bevételével azonban ez sikerült is. Mindenki Cruise-ra és Downey Jr.-ra tartalékol?

Amerikában a hétvégén két filmet mutattak be jelentős számú moziban, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig a már idehaza is látható Szilveszter éjjel (New Year's Eve) Gary Marshall rendezőtől fix befutónak számított előzetesen. Már csak azért is, mert Marshall előző soksztáros, sokszereplős romantikus komédiája, a Valentin nap 2010-ben nagyot kaszált, 56 millió dolláros nyitóhétvégét követően 114 millió dollárt vágott zsebre Amerikában. Nos, a Szilveszter éjjel még negyedennyire sem volt jó, a kritikák által rettentő mód lehúzott film 3505 moziból 13 millió dollár bevételt hozott.


A hétvége, vagyis a péntek másik nagyobb premierje Jonah Hill erősen korhatáros komédiája, a The Sitter volt, mely nem bizonyította azt, hogy Hill egyedül el tudna vinni egy filmet: 2750 moziból 9,9 millió dollár bevételt termelt. A rendező David Gordon Green ezzel az Amerikában nagyot durranó Ananász expressz után idén már a második luftját rúgja, hiszen tavasszal már a Király! című komédiája is elhasalt, az a The Sitter-hez hasonlító 9,3 milliós első hétvége után 21 milliós bevétellel zárt hazájában. A különbség annyi, hogy utóbbi költségvetése 50 millió dollár volt, míg a The Sitter esetében ez a szám csak 25 millió dollár.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Ezek szerint, az amerikaiknak sem lehet letolni bármilyen hulladék filmet a 'torkán'...