SG.hu·

Készül az Amerikai pszichó feldolgozása

A 2000-es, Christian Bale főszereplésével készült, de hamar elfeledett Amerikai pszichó feldolgozása, illetve Bret Easton Ellis regényének újbóli adaptációja készülhet el.

A Variety értesülései szerint a hollywoodi Lionsgate stúdió leszerződtette Noble Jones-t, hogy megírja az Amerikai pszichó (American Psycho) feldolgozásának forgatókönyvét. Természetesen, mivel könyvadaptációról van szó, mely Bret Easton Ellis regénye alapján készülne, ezért nem kezelendő a szó szoros értelemben feldolgozásként. (Jones abszolút kezdőnek számít, az IMDb mindössze egyetlen filmes kreditjét tünteti föl, ő volt a Social Network - A közösségi háló másodrendezője a bostoni felvételek során.)


Az Amerikai pszichó eredetije 2000-ben készült el, az azóta komolyabb filmet nem is rendező Marry Harron készítette, főszereplője pedig Christian Bale volt. A film elég hűvös fogadtatásban részesült annak idején, sem a kritikusok, sem a közönség nem volt oda, nem is nagyon beszéltek róla. Azonban ahogy teltek az évek, egyre többen fedezték fel maguknak, leginkább Bale kapcsán, s az új nézők már nem az esetek zömében általuk nem is ismert könyvvel hasonlítgatták össze, hanem attól függetlenül nézték, s így egyre elismertebbé is vált. Az alig 7 millió dollárból készült film annak idején Amerikában 15, Amerikán kívül pedig 19 millió dollár bevételt termelt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2011. 12. 10.. 19:48||#4
Az a csúnya,hogy ma már a Fûrészek és Embere 100lábúak korában elvárná az ember,hogy minden gyomorforgató rész át legyen ültetve a vászonra...
© tomboy0132011. 12. 10.. 14:33||#3
Beteg egy film volt a Bale-s is, de tetszett remélem megint csinálnak belõle valami jót.
© Garfield2011. 12. 10.. 14:25||#2
Nem tudom, van-e értelme a remake-nek, mert a könyv az eredeti formájában 18+ alatt megfilmesíthetetlen, a necces részek eltávolítása viszont durván csonkolja a mûvet.
© anubys19842011. 12. 10.. 10:21||#1
Furcsa egy cikk ez. Egyrészt azért, mert bár nem lett átütõ siker a film, általában nézve a közönség és a kritikusok is elégedettek voltak vele, másrészt érdekesmód azzal indít, hogy "de hamar elfeledett", majd a cikk második felében már így ír: "de ahogy teltek az évek, egyre többen fedezték fel".
Közzététel elõtt legalább egyszer illene átolvasni...