Szekeres Viktor

Megérkezett Luc Besson új scifijének első előzetese

Első pillantásra egy Menekülés New Yorkból-klónnak tűnhet a Lock-Out, de ha arra gondolunk, hogy a legutóbbi két Menekülés New York-ból-klón milyen jól sikerült, akár még reménykedhetünk is - főleg az előzetes láttán.

A YouTube-on jelent meg az első nemzetközi előzetes a Luc Besson által producerként támogatott scifi-thrillerhez, a Lock-Outhoz. A történet egy űrben lévő szigorított fegyházról szól, főhőse pedig egy Amerika elleni összeesküvés vádjával tévesen elítélt férfi, aki ígéretet kap arra, hogy nem kell leülnie a büntetését, ha kihozza az erőszakos tetteik miatt elítélt rabok által elfoglalt börtönből az elnök lányát.


A Lock-Out főszereplője Guy Pearce, mellette még Peter Stormare fog feltűnni, az elrabolt lány pedig az Elrabolva című filmből ismert Maggie Grace lesz. A filmet két francia operatőr, James Mather és Stephen St. Leger fogja készíteni, akiknek ez lesz a bemutatkozásuk rendezőként. A duó felelős a forgatókönyvért is, aminek készítésében egyébként Luc Besson is részt vett. Az amerikai premier dátumát április 20-ra tűzték ki, így máris nem csak a John Carter lesz az egyetlen tavaszi scifi a tengerentúlon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Relixo #9
    Lopott szövegek, lopott jelenet... már a trailert is untam.....max dvd-n nézném meg egyszer ha nagyon ráérek.
  • zetortraktor #8
    Biztos, hogy jótól kérdezed? Ha ennyire érdekel, írj levelet annak, aki ezt írta. Nem hiszem, hogy sokféleképpen lehetne definiálni.
  • Seth74 #7
    Definiálnád nekem mit is jelenthet ebben az esetben a legnagyobb jelző?Persze csak ha van 3G a zetor környékén.
  • zetortraktor #6
    Nyilván a kis 20 milliós Besson sufni projekt lesz a nagy scifi és nem a 150 milliós Disney. Mondj még hülyeségeket. (Főleg, hogy még meg is van említve a John Carter a hírben.)
  • Seth74 #5
    Két napon belül mond magának ellent, miért is nem vagyok meglepve.Ide vezet a bulváros,szenzációhajhász ámokfutás, amit újságírás címén művel.
    Ő már eldöntötte melyik lesz a tavasz legnagyobb sci-fije
  • Wittgen #4
    Amelyik filmekben benne van Besson keze, azokban általában nem csalódok, ez is nagyon szórakoztatónak ígérkezik.
  • spR #3
    Igen, nagyon arra hajaz, de attol meg kiraly! Varos a film nagyon!
  • NEXUS6 #2
    Amúgy az egész pofozós jelenet szerintem Az utolsó cserkészből lett lopva.
  • NEXUS6 #1
    Hú ez nekem teccik.
    Végre látványos űrcsata, meg gecikemyény csákók, meg minden.

    Inkább ez mint a Dzsonkarter.