Szekeres Viktor

Készül a tavalyi év egyik legjobb akciófilmjének folytatása

2010-ben kellemes papírformát jelentett az Amerikában Outrage címmel futó akciómozi, melynek nemsokára a folytatása is mozikba kerül, melyet ismét csak Kitano Takeshi fog rendezni.

2012-ben Japánban bemutatják Kitano Takeshi legújabb filmjét, az Autoreiji 2-t, mely a 2010-es Autoreiji folytatása lesz, ami 2010 egyik nagyhatású bűnfilmje, akciómozija volt. A jakuzák világában játszódó alkotás pontosan olyan lett, mint amilyet egy Takeshi által rendezett és főszerepelt filmtől elvárhatunk, s annak ellenére, hogy sok újdonságot nem hoz a Takeshi-életművet ismerők számára, az "újoncokat" minden bizonnyal le fogja nyűgözni. Remélhetőleg a második részről is elmondhatjuk minimum ugyanezt.


A fenti előzetes egyébként az Autoreiji, azaz Outrage angol nyelvű premierje elé készült, hiszen nemsokára Amerika is fel fogja fedezni a film, sőt, már fel is fedezhette, hiszen október végétől elérhető video on demand-szolgáltatás keretén belül, de mozikba csak december másodikán fog kerülni. Ki tudja, talán majd mi is láthatjuk valamikor, mint Beat Takeshi legtöbb filmjét (Az erőszakos zsaru, Forráspont, Fivér, Bábok, Tűzvirágok, Szonatina, A szamuráj).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #1
    Inkább volt krimiszerű drámai yakuza-sztori, mintsem akciófilm. 1-2 pisztolylövéstől még nem lesz valami akció.