Szekeres Viktor

A TV2 a spórolás jegyében már tervezett sorozatait sem indítja el

A TV2 tovább ritkítja műsorait, több film elmarad, s elég sok alkotás helyett más kerül a műsorba. Ráadásul a csatorna két tervezett sorozatát sem fogja elindítani a spórolások miatt.

Hasonlóképpen a mostani héthez, jövő héten, valamint az azután következőn sem fogunk éjszakai műsorokat találni a TV2-n, ugyanis a csatorna tájékoztatta a műsorújságokat, hogy amellett, hogy a főműsoridős filmek és sorozatok a 47. héthez hasonlóan 21 órakor kezdődnek rengeteg tervezett műsor elmarad, vagy módosul, ami a papíralapú tévéújságokat használókat igen kellemetlenül fogja érinteni. Ezek szerint a 48. héten hétfő, kedd, péntek délután és kedd, valamint szombat este más filmet fog adni a csatorna, valamint a hétfő és szerda éjszakai film elmarad. Emellett, akárcsak múlt héten, pénteken az ÖsszeEsküvők - ÖsszeCsapás későbbi időpontra kerül, hogy pénteken 21 órakor a Botcsinálta túsz című film kerüljön adásba. A péntek napon még a tervezett AKTÍV és ESKÜDJ is elmarad. December második hajnal fél háromkor, illetve háromkor a TV2 elindította volna a Bulis hatos című sorozatát, valamint a 4400 című scifi negyedik szezonját, de így, előzetes tervek ide vagy oda, a korábbi időpontban lévő Hősök harmadik évados epizódjával ezek sem kerülnek adásba.

A 49. hétre előzetesen kiadott műsorrend is módosul a csatornán, s ugyanúgy elmaradnak a péntek éjszakára tervezett sorozatok (Hősök, Bulis hatos, 4400), de hasonló elmondható a hétfő és csütörtök estére tervezett filmről is. Csütörtök délután, csütörtök este, péntek délután valamint szombat éjszaka pedig más filmeket fog adni a csatorna. (A filmváltozásra feltehetően azért van szükség, mert egy ismétlés sugárzása olcsóbb, mint egy alkotás első sugárzása.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #2
    A legnagyobb spoórolás az lenne, ha este 11 után másnap reggel 5-ig nem lenne adás. Kivétel természetesen a szilveszter. (A karácsony már nem, hisz az értelmes szülő a gyerekeit már este 8-9 órakkor ágyba küldi.)
  • shaddam #1
    Netflixet a magyar ip-jű embernek és pusztuljanak a kanálisok!