Szekeres Viktor

Eddie Murphy nem beszélhet új filmjének előzetesében

Eddie Muprhy-t legutóbb majd 3 éve láthattuk moziban, de most fél éven belül két filmje is bemutatásra kerül. Az A Thousand Words-ben ráadásul a szinkronizálása sem lesz túl nehéz, ugyanis a film nagy részében nem beszélhet.

Mostanában elég sok hír szólt Eddie Murphy-ről, hiszen egyrészt a napokban mutatták be új filmjét, A Hogy lopjunk el egy felhőkarcolót című akció-komédiát, másrészt pedig Brett Ratner producer kiszállása után úgy döntött, hogy nem vállalja a 2012-es Oscar-díjátadó műsorvezetését. Mindennek tetejébe megérkezett a legújabb Eddie Murphy-komédia, az A Thousand Words első előzetese, mely a tervek szerint március 23-án kerül bemutatásra Amerikában.


Az A Thousand Words tipikusan egypoénos, egy mondatban leírható komédia, ami nem a minőségre utal, hanem mindössze arra, hogy ezért nagyon könnyű eladni. A történet egy nagydumás irodalmi ügynökről szól, aki képes bármikor, bárhogy megkötni egy üzlet, ha egy könyv kiadásáról van szó. Azonban az egyik kliense nem fogadja túl jól nagyotmondását, s növeszt egy mágikus fát hősünk kertjében, melynek levelei közül Murphy karakterének minden egyes kimondott szava után lehullik egy. Ha minden levél lehullik, a fa és a fa tulajdonosa is elpusztul, így ügynökünk kénytelen alternatív módszerekkel kommunikálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tmk #3
    Szerintem is remek lesz...várós :)
    Eddie Murphy már sokszor bizonyitotta hogy a mimikája is nagyon vicces
  • Narxis #2
    Ez nagyon jó lesz!
  • endrev #1
    Jó leesz! (Hacsak nem rossz!) :)