Szekeres Viktor

Roland Emmerich 175 milliós scifi-akciófilmet forgat

Roland Emmerich idei kiruccanása az alacsony költségvetésű filmek világába mindössze meggondolatlan botlás volt, hiszen a német születésű rendező 2013-ban visszatér a kilenc számjegyű büdzséhez.

Az elmúlt hetekben az Anonymous című középkorban játszódó, mindössze 30 millió dollárba kerülő, korrektül sikerült thrillerrel csúnyán megbukni látszó Roland Emmerich 2013-ban ismét visszatér a gigaköltségvetésű filmek világában, hiszen 2013. májusában tervezte bemutatni a Singularity című scifi-akciófilmjét. A 175 millió dolláros tervezett költségvetéssel bíró Singularity története egy fiatalemberről szól, akiknek a testét nanobotok alkotják, melyek mindenféle képességgel látják el őt. Szerencsétlenségére azonban ezzel felhívja magára egy "gonosz" mamutcég figyelmét.

A Heat Vision infói szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy másfél év múlva láthatjuk a filmet, hiszen Emmerich el akarja halasztani a márciusra tervezett forgatást, mondván, hogy a forgatókönyv nem sikerült olyan jól, hogy abból vállalható filmet készítsen. A szkript első verzióját maga Emmerich készítette állandó zeneszerzőjével, Harald Kloserrel, akivel az I. E. 10 000-et és a 2012-t is írta. A hírek szerint a meglévő anyagot feljavítandó Emmerich Ray Kurzweil, mesterséges intelligencia szakértővel fog együtt dolgozni, akinek ez lesz az első mozifilmes kreditje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blessyou #8
    A Csillagkapu szerintem nem volt rossz. De egyébként a többi nekem sem tetszett.
  • asdasdasd #7
    Eddig is borzalmas filmjei voltak, de most még maga is szarnak tartja a forgatókönyvet...
  • Aldo Moro #6
    "akinek ez lesz az első mozifilmes kreditje" Micsodája lesz?
  • Bhalage #5
    deus ex ? ! :io
  • kovi04 #4
    Inkább ezt csinálja, minthogy meggyalázza Asimov Alapítványát.
  • Jrex #1
    A történet alapján hasonlít erre:Generator rex