Szekeres Viktor

Nagyköltségvetésű, élőszereplős LEGO-mozifilm készül

Újabb nagysikerű animációs-hibrid franchise indulhat el, hiszen a tévés rajzfilmsorozatok karakterei után egy LEGO-építőelemekből álló világ is megelevenedhet a mozik vásznain.

A Variety információi szerint a hollywoodi Warner Bros. stúdió az ausztrál Animal Logic animációs céggel közösen 2014-re kívánja elkészíteni új, nagyköltségvetésű filmjét, mely egy LEGO-világban játszódna. A film természetesen a manapság oly kedvelt (Alvin és a mókusok, Maci Laci, Avatar, Hupikék törpikék) élőszereplős-animációs hibrid lenne, melynek rajzolt, illetve számítógép által generált részeiért felelne az Animal Logic, mely a Táncoló talpak, valamint az Őrzők legendája című filmekért felelt eddig. A kalandos akciófilmként leírt projektet immáron harmadik éve készíti elő a Warner Bros., s első nekifutásra még családi komédiaként kezdett, azóta azonban számos író- és rendezőváltáson esett át.

A LEGO ezzel a Mattelhez hasonlóan megvetheti a lábát a mozifilmek világában, hiszen nemrég a videójátékok után a LEGO Star Wars-filmmel a tévés színtéren is elkezdte megvetni a lábát. Ráadásul, mint azt az idei Comic Conon bejelentették, a LEGO szerződést kötött a DC Entertainmenttel, aminek köszönhetően hozzáférést kap a DC-univerzum karaktereihez, így januártól elkezdik kiadni új LEGO-készleteiket, melyek karakterei között ott lesz Batman, Superman, Wonder Woman és a többiek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!