Szekeres Viktor

Fantasy sorozat eddig az évad legnagyobb tévés sikere

A tévés évad idei egyik nagy sikere a Once Upon A Time, melynek története a tündérmesék világában, és a mában játszódik, egy kisvárosban, melyben bent ragadtak a mesék szerepli úgy, hogy mit sem tudnak valódi énjükről.

Úgy tűnik, hogy a sok csalódást keltő sorozatstart után akadt egy olyan újonc széria, mely nem csak a premiert megelőzően érdekel sok nézőt, hanem a továbbiakban is. Ugyanis idén nem egy új sorozat szállított 10 millió fölötti nézettséget, a kezdeti nézőtábort már jóval kevesebben tudták megtartani. Ezen kevesek egyike mindenképpen a Once Upon A Time című tündérmesés sorozat, melyből már három rész ment le Amerikában, de a nézettsége csak nem akar csökkenni.


A Once Upon a Time harmadik részét a Nielsen mérései szerint 11,4 millióan látták, s a kereskedelminek számító, 18 és 49 éveseket tömörítő korosztályban is nagyon erős, 3.7-es ratinget produkált az epizód, ami csak egy-két tizeddel marad el a premiertől. Az ABC fantasy sorozatának erényeiről mindent elmond az, hogy a csatorna másik két vasárnapi sorozata, a veterán Született feleségek, valamint az ugyancsak újonc Pan Am mindössze háromnegyed- illetve feleakkora nézettséget képes produkálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!