Szekeres Viktor

Amerikában bukta, a világon mindenhol siker, mi az?

Vannak filmeket, melyeket inkább a nemzetközi közönség számára készítettek, tipikus példának tűnik a Johnny English újratöltve, mely Amerikában nagyon gyengén szerepel, ellenben világszerte nagy siker.

A Johnny English-nek a 2003-as első részére sem mondhattuk azt, hogy nagy siker lett volna Amerikában, azonban a Rowan Atkinson főszereplésével készült angol kémparódia 28 millió dolláros bevétele nem volt olyan rossz, bár a 132,5 milliós nemzetközi bevételhez képest eltörpült. (Más kérdés, hogy Anglia után Amerikában volt a legnézettebb a film, ezután következtek a németek.) A pár hete bemutatott második rész, a Johnny English újratöltve (Johnny English Reborn) nemzetközi viszonylatban ismét sikernek mondható, hiszen eddig 85 millió dollár bevételt hozott, s biztosra vehető a 100 milliós határt átlépése is, egyes becslések szerint a 150-200 milliós összbevétel elérését sem tartják lehetetlennek.


Amerikában azonban ezúttal kifejezetten leszerepelni látszik a film. A viszonylag alacsony költségvetésű film mindössze 1,1 millió dolláros pénteki napot produkált, ami az előzetes becslések szerint egy 4 millió dolláros nyitóhétvégére lehet csak elegendő a tengeren túlon, azonban mindezt abszolút kompenzálni fogja az, hogy a Johnny English újratöltve Rowan Atkinson népszerűségének köszönhetően szinte mindegyik nemzetközi piacon az első helyen nyitott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    Baldrick (Tony Robinson) nagyon megőszült azóta, de jól tartja magát.

    Laza, Mr Bean karakternek nagyon nem sok köze van a Black Adder-hez :), szerencsére. Szerintem egyszerűen csak másfajta humort kedvelsz. Besenyő családot sem lehet összehasonlítani Benny Hill-el pl, teljesen másfajta humor.
  • Zaraki Kenpachi #2
    Fekete Vipera abból kéne egy film :D. Maga Rowan Atkinson írta Facebook-ra, hpgy szeretne egy 5. évadot. Remélem többi színészt is rá tudja venni :D.

    "Nekem van egy ravaaasz tervem" by Bodrick XD
  • Laza #1
    Engem sem érdekel ... még nagyon-nagyon-nagyon régen szerettem Bab úrat, de már egy ó ideje csak idegesít az erőltetett hülyesége. Vannak nála számomra sokkal jobb nevettetők, akik erőltetett poénjai jobban átjönnek, pl Bill Muray :)
    A Zombie Land-ben óriási :) na meg az 'Ember aki túl keveset tudott' is az egyik kedvencem :)