Szekeres Viktor

Megvan a Fűrész utódja!

A Fűrész-sorozat aktuális epizódjai hat éven át voltak az októberi horrorfilmek királyai, azonban a 3D-s Fűrész 7 kikapott a Paranormal Activity-től, így megtörtént a hatalomátvétel.

A Paranormal Activity még az előzetes, meglehetősen optimista becsléseket is túlszárnyalni látszik, ugyanis jelen állás szerint 54 millió dolláros kezdőhétvégét fog produkálni. Mindez azt jelenti, hogy többen akarják az első napokban megnézni a filmet, mint egy éve a második részt, mint ahogy az idei epizódnak a bevétele is több lesz, mint a tavalyinak. Ez pedig azt jelenti, hogy felszálló ágban van a sorozat, így valószínűsíthető, hogy a Paramount nemsokára be fogja jelenteni, hogy jövő októberben bemutatásra kerül a Paranormal Activity 4.


Horrorfilmeknél nem túl gyakori, hogy a folytatásokra, a sokadik epizódokra egyre jobban reagálna a közönség, de vannak kivételek. A Paranormal Activity előtt hat évig az október közepe a Lionsgate stúdió Fűrész-sorozatáé volt, de a második rész után már a Fűrész sem volt képes arra, hogy növelje bevételét. Érdekesség, hogy míg az Amerikában legsikeresebb Fűrész 2 87 millió dollárt hozott, addig a Paranormal Activity 3. része az 54 milliós starttal át fogja lépni a 100 millió dollár összbevételt, talán még az első rész 108 milliós teljesítményére is veszélyes lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nessboth #2
    Hányas level-en vagy, hogy ilyeneket kitalálsz? Nekem még XP-t kell gyűjtenem, hogy Viktor cikkeire címéből rájöjjek.
    Azt hittem újabb slasher filmeken dolgozik a stáb...
  • Guren #1
    kitaláltam a címből, hogy miről szól a cikk! fejlődök.