SG.hu·

Az Amerika kapitány 2 a jelenben fog játszódni

Az Amerika kapitány: Az első bosszúálló báját ás különös ízét többek között az kölcsönözte, hogy a múltban játszódott. A folytatásban Steve Rogers már a jelenben veszi fel a harcot a csirkefogókkal.

Az Amerika kapitány: Az első bosszúálló DVD- és Blu-ray premierjével kapcsolatban a film forgatókönyvét író Christopher Markus és Stephen McFeely sajtókörúton vett részt, és a The HD Room-ban megjelentek szerint elejtettek pár információmorzsát a tervezett folytatással, illetve folytatásokkal kapcsolatban. Bár nem akarták minden kétséget kizárólag kijelenteni, de szinte biztosra vehetőnek említették azt a tényt, hogy a második Amerika kapitány-film főképp napjainkban fog játszódni, ami persze nem zárja ki, hogy részleteiben a 40-es évek is szerepet kapjon a produkcióban.

Erre utalt az Amerika kapitány: Az első bosszúálló befejezése, valamint a jövő tavasszal bemutatásra kerülő Bosszúállók-mozifilm is. Az írók szerint a modern kori Steve Rogers azért is lesz érdekesebb karakter, mert az első rész sokkal egyértelműbb kort jelenített meg, ahol szinte minden és mindenki fehér és fekete, jó és rossz, helyes és helytelen volt, s ebben a világba remekül illeszkedett Amerika kapitány. Éppen ezért lesz izgalmasabb, hogy egy ilyen szimbolikus karakter mihez kezd egy jóval bizonytalanabb kontúrokkal felskiccelt világban.

Az Amerika kapitány második részének még nincs kitűzve a premierdátuma, de szinte biztosra vehető, hogy a 2012-es Csodálatos Pókember és Bosszúállók, valamint a 2013-as Thor 2 és Vasember 3 bemutatója után 2014-ben láthatjuk a filmet..

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012011. 10. 25.. 08:32||#8
Ó, anyám, a kezdõk. Tegnap kezdtél el mozizni? Hol van az megírva, hogy egy film késõbb elkészülõ folytatása késõbb kell, hogy játszódjon? Ha akarják, írhatnak neki régi sztorikat, vagy visszavihetik az idõben. Az X-Men 3 után is jött az Elsõ osztály. A Végsõ állomás 5 is az elsõ rész elõtt játszódott.
© hypno2011. 10. 25.. 07:23||#7
Miután a fõhõs 70 év hibernáció után napjainkban ébred fel, mikor játszódhatna még?

Különben meg az elsõ rész tényleg nem egy bonyolult film, de két óra szórakozáshoz pont megfelelt.
© zetortraktor2011. 10. 24.. 22:21||#6
Nem korosztályt kell nézned, hanem IQ-t. Nem volt bonyolult film, de az IQ-d nem kvalifikált arra, hogy megértsd. Ne lepõdj meg azon, hogy nem jött be, buta voltál hozzá.
© tucky12011. 10. 24.. 21:55||#5
Már az eslõ rész is gyenge volt, ennek folytatást? Bár lehet én vagyok már öreg az ilyen filmekhez, milyen koorsztálynak készülnek ezek? 8 éveseknek erõsnek tartanám, de nekik még bejöhet.
© hurkaur2011. 10. 24.. 18:29||#4
Konyorgom most ne kezdjunk el filozofalgatni, meg hogy a szo kinek mit jelent, kulonben tokonszurom magam.
© kalapos012011. 10. 24.. 16:56||#3
Na, bagoly mondja. Ez amolyan spontán égés.

hurkaur: ha nem lenne hírértéke, nem mondanák. Ha pedig nem mondanák, senki sem tudná, hogy mikor fog játszódni a film.
© hurkaur2011. 10. 24.. 14:57||#2
Fikazd inkabb a cikk hirerteket (ami ~0), mintsem grammarnazit jatszva a helyesirasat. Tudom, kozhely de tevedni emberi dolog. (sicc)
© cstommy2011. 10. 24.. 14:35||#1
Nem akarom kritizálni a cikk szerzõét, de létezik ma már helyesírás ellenõrzõ program is...