SG.hu·

Kemény akciófilm lesz a Mátrix rendezőinek új filmje

Az elmúlt 8 évben mindössze egy filmet forgattak a Mátrixot is készítő Wachowski-testvérek, de a hírek szerint most gyors egymásutánban két produkcióval is fognak jelentkezni.

A Deadline értesülései szerint Andy és Lana Wachowski következő filmje a Jupiter Ascending című akciófilm lesz a Warner Bros. stúdiónál. Sajnos egyelőre a filmtervről szinte semmit sem lehet tudni, mindössze annyit, hogy a Wachowski-testvére eredeti ötlete alapján készülne, s jelenleg már folyik is a casting a főszereplői posztra.

Egyébként a duó jelenleg a Cloud Atlas című filmet forgatja Tom Tykwer rendező közreműködésével, s valószínűleg a Jupiter Ascendinggel fogják folytatni a munkát, ugyanis a régóta tervezett Cobalt Neural 9-t, mely egy amerikai katona és egy iraki meleg kapcsolatéról szólna, még mindig nem sikerült tető alá hozniuk. A Wachowski-testvérek 1996-ban robbantak be a köztudatban, amikor elkészítették a remek Fülledtséget, majd 1999-ben következett az első közönségsikerük, a Mátrix, amit 2003-ban két folytatás követett. Azóta viszont csak egy filmet készítettek, a 2008-as Totál turbót, mely annak ellenére, hogy nem sikerült rosszul, csúnyán megbukott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kanduhr2011. 10. 23.. 10:08||#2
😄
© maxy1822011. 10. 22.. 13:12||#1
Biztos újra kell a pénz, h most Lana visszaoperáltathassa magát Larry-vé... :S