SG.hu·

Nagy rekordot hozott a The Avengers előzetese

Az előzetes letöltési statisztikái alapján rettenetesen nagy az érdeklődés az itthon április végén bemutatásra kerülő Bosszúállók című film iránt, melyben a legjobb Marveles szuperhősök mentik meg a világot.

A Marvel bejelentette, hogy a kedden megjelent Bosszúállók (The Avengers) előzetes hatalmas rekordot ért el, hiszen 24 óra leforgása alatt több mint 10 millióan töltötték le az iTunes-ról. Mindez nem csoda, hiszen a papírforma szerint a film után Amerika kapitány, Vasember, Hulk és Thor rajongói is érdeklődni fognak, ráadásul mellettük további fontos Marvel-karakterek is szerepelni fognak a filmben: Sólyomszem, Fekete Özvegy, Loki és Nick Fury. Igaz, az előzetes közülük inkább Vasemberre épít, legalábbis ő az, aki beszélni próbál, valamint kiderül az is, hogy mi okból csődítik össze a világ szuperhőseinek egy részét.

Érdekes lenne belegondolni abba is, hogy milyen más összeállításban léphetnének még vászonra a Bosszúállók, hiszen az 1963-as klasszikus, képregényes csapatban, Vasember, Thor és Hulk Mellett Darázs (Wasp) és Ant-Man (Hangyaember) volt, míg például a House of M-történet eseményeit követően megalakuló New Avengers tagjai Vasember, Amerika kapitány, Pókember, Rozsomák (Farkas), Luke Cage, Ronin, Spider-Woman és Őrszem (Sentry).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2011. 10. 18.. 01:18||#10
Azért a Superman project felett mégis õ áll "õrt" ;D
© tteron2011. 10. 17.. 22:36||#9
Persze, Semmi sem állna távolabb Nolan-tól, hogy õ Pókembert rendezzen 😊. Batman nem mutáns hõs, ez tetszett meg Nolannak. E felé is vitte a filmeket.
© rágógumi2011. 10. 17.. 16:56||#8
kárhogy levágatta a haját a csaj :\
© nlght2011. 10. 17.. 10:15||#7
egyébként amerika kapitány is egy vicc: egy zászlóba öltözött pajzsos barom, nem bánnám ha kinyírnák a filmben (bár tudom h sose történik meg, mert amerikai film)
© nlght2011. 10. 17.. 10:09||#6
ráférne a pókemberre egy Nolan-féle reboot, tudom h Webb (egy gyakorlatilag kezdõrendezõ) elkezdte a rebootot, de ez is csak a stúdiók spórolási köcsögsége miatt van, én pesszimista vagyok
© SirLord2011. 10. 16.. 20:11||#5
Jó hogy nincs Pókember, kibaszott nevetséges és gyengus szuperhõsnek.
© BrockSamson2011. 10. 16.. 17:23||#4
Pokembert azert hianyolom, mert o hozta a poenokat a kepregenyben. Sentry meg jo hogy nincs, mert ugyis overpowered. 😄 Kesobb amugy egy Civil War vagy Secret Invasion vonal feldolgozas beleferne.
© Szolnokboy12011. 10. 16.. 16:57||#3
"de darázs igazából elég jellegtelen karakter"

és meglehetõsen idétlen is. én nem bánnám ha sosem látnánk, legalábbis nem abban a formában, ahogy a képregényben.
© Broafka2011. 10. 15.. 22:42||#2
nem hiszem, hogy megfognak jelenni, csak olyanok fognak akiket láthattunk a vásznon. Esetleg hangya megjelenhet, mert tudós és komolyabb alapító tag, mint darázs, de darázs igazából elég jellegtelen karakter
© billbester2011. 10. 15.. 18:20||#1
Én nem tartom kizártnak, hogy a végén megjelenik Hangya és Darázs segíteni talán még Fekete Párduc is.Ez az, hogy a Marvel filmeknél bármi elõfordulhat 😄