SG.hu·

Hulk, Vasember és Thor közös filmben - itt az első előzetes (szinkronosan is!)

Sokat vártunk rá, a kérdés, hogy megérte-e. Megérkezett a Joss Whedon irányításával egész nyáron forgatott Bosszúállók című szuperhősös képregényfilm első komolyabb előzetese.

Alig pár órával az előzetes előzetesének bemutatását követően megérkezett Bosszúállók (The Avengers) első komolyabb előzetes. A Walt Disney Pictures és Marvel Studios szuperhősös képregényfilmjében zömében az eddig bemutatott és sikert aratott képregényfilmek főszereplői állnak össze, hogy együtt gyűrjék le az egész világra fenyegetést jelentő "főgonoszt".


Vasembert, Thort, a jövőben magához térő Amerika kapitányt és Hulkot vélhetően senkinek sem kell majd bemutatni, de mellettük még a csapat tagja lesz a Vasember 2-ben akrobatikázó Fekete Özvegy, valamint a Thorban feltűnő Sólyomszem is - előbbit Scarlett Johansson, utóbbit pedig Jeremy Renner fogja alakítani. Természetesen, ha már csapatról van szó, a filmben végre komolyabb szerepet fog a legtöbb Marvel-filmben feltűnő Nick Fury (Samuel L. Jackson), Coulson ügynök (Clark Gregg) és a S.H.I.E.L.D. is. Sőt, a Thorból még az Erik Selviget alakító Stellan Skarsgard, valamint a Lokit megszemélyesítő Tom Hiddleston is kiemelt helyet kapott a stáblistán.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hdo2011. 10. 13.. 13:37||#23
Ez az indavideó úgy szar ahogy van, minek onnan linkelni?
© fergusonpapa2011. 10. 12.. 20:46||#22
Kinek mi jön be nekm bejöttek a poénjai és a stilussa
© dexike32011. 10. 12.. 19:11||#21
ha jól fogtam fel, akkor a trailer alapján Loki a fõgonosz...
de lehet, hogy ebbõl is per lesz, ha nem azt kapom a moziban, amit várok az elõzetestõl<#alien2>
© vg2011. 10. 12.. 14:35||#20
Ismered õt személyesen, vagy mi? <#whatever> Hulk karakterére Steve Buscemi lett volna a legjobb. Mark Ruffalo tökéletesen alkalmatlannak tûnik erre, fõleg ezzel buzis hajkoronával. Szerintem legalábbis.
© pokolfiu2011. 10. 12.. 12:00||#19
osztozom ezen énis. az illeti dícséretet aki ezt észrevette, s eleve neki ajánlották a szerepet. nagy húzás volt, kevés embernek állt volna ennyire jól ez a flegma szerep, mint RDjr-nak. és nem mellesleg maga a képregénybéli ikon is ezt hozza legjobb tudomásom szerint.
© Darth Sith2011. 10. 12.. 10:08||#18
hozzá kell tenni, hogy ez nem csak Tony Stark karaktere, hanem Robert Downey-nak igazából kb. csak saját magát kell hoznia, picit megspékelve, ezért ennyire jó 😄
© Chocho2011. 10. 12.. 08:48||#17
Emellett viszont olyan embereket ment meg, akiknek nincs márkás szemüvegük, márkás autójuk, vagy márkás öltönyük, ráadásul saját kezûleg és nem valami alapítványon keresztül.

Ezek után hadd arcoskodjon már egy keveset. 😊
© Axlkenobi2011. 10. 12.. 01:16||#16
Engem hihetetlenül irritál Tony Stark arcoskodása. A két Vasember-film is ezzel volt tele: Stark arcoskodik márkás napszemüvegben, márkás autóban, márkás öltönyben és közben idegesítõen vicceskedik. Nagyon fárasztónak éreztem.
© fergusonpapa2011. 10. 11.. 22:39||#15
Mi? Downey legjobb arc 😊

én várom a filmet 😉
© Mister2011. 10. 11.. 22:19||#14
Gondolom az ott Loki akar lenni, Amerika Kapitány formájában.