SG.hu·

Ilyen az újgenerációs magyar komédia - nagyon hosszú előzetessel

Az Argó 2. része után egy új magyar film, a BEG kampánya is a neten kezdődik. Az alkotók olyannyira bíznak abban, hogy filmjük meg tudja szólítani a fiatalokat, hogy minimálköltségvetésből pilotot is forgattak.

Kembe Sorel-Arthur, executive producer szerint a BEG egy újgenerációs magyar vígjáték lesz, s ezt jelezheti az is, hogy a tervezett mozifilm készítői leforgattak leendő művükből egy pilotot, mely bemutatkozó anyag azért készült, hogy a nézők maguk jelezhessék az igényüket és érdeklődésüket a végtermék iránt. A jelenetek felvételét egy kétnapos intenzív próbafolyamat előzte meg a pilotban szereplő tíz színésszel: "Persze minden szakember ingyen vállalta a részvételt, de még így is tudtuk, hogy egyetlen nap forgatásra telik csak a pénztárcámból. Tehát 12 óránk lesz felvenni hét percnyi hasznos anyagot - és ez csak akkor sikerülhet, ha a forgatáson a színészek már tisztában vannak a feladatukkal." - mondta Lafka Dávid, a film rendezője.


Tehát a mozifilm története ott kap erőre, ahol a piloté véget ér, kérdés, hogy mikor készülhet el. Az alkotók abban reménykednek, hogy egy 2012-es premierre összejönnek a feltételek, de addig is mindenképp számít, hogy milyen netes aktivitást ér el a BEG - a hivatalos Facebook oldal jelenleg 1358 követővel büszkélkedhet.

A BEG történetéről röviden: Máriónak párkapcsolati problémái vannak - Daninak nincsenek párkapcsolati problémái - csak párkapcsolatai - Gellértnek nincsenek párkapcsolatai, csak problémái A kertváros (fő)hőseinek, a telepi (barom)arcokkal való szokásos heti szájkaratéjában új dimenziók nyílnak meg, amikor ősellenségeik rettenthetetlen vezére, Syk, fizikai síkra emeli a vitát és hozzávág egy csavarhúzót Dani kedvenc Playboy-ához. Dani véres bosszút esküszik a sérült playmate-ért, ám az alapvetően vérszegény revans egy sokszereplős játékot indít be, a magassági kihívásokkal küszködő helyi maffiózóval és Tesco-gazdaságos osztagával, Syk-kal és szellemi kihívásokkal küszködő bandájával, a hőseink barátságával küszködő haverokkal, és egy rakás egyéb elmebeteggel a sakktáblán. És ahogy egyre többen hajkurásszák hőseinket, a tomboló házibulik és fékeveszett illegál-partik barátságos helyszínei közé egyre több barátságtalan keveredik - és a tempó fokozódásával Márióéknak egyre kevesebb esélyük marad ép bőrrel kimászni a pácból. Hacsak...

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Aldo Moro2011. 10. 05.. 19:42||#11
Pilótát forgattak? Akkor nem próbafilmet, vagy mintafilmet?
© Waterhorse2011. 10. 04.. 12:13||#10
+1 pozitív tõlem
nem értem mit kell rinyálni, mintha nem várva vártátok volna az A. Pite, vagy a Kalandférgek, legújabb részeit. ez legalább nem ízléstelen. Mi van itt? O.o Ti nem szeretitek a Chuck Norris vagy a "lefejellek mint..." típusú poénokat? nézzétek meg még 10x az álom.Netet vagy igyatok még egy koktélt... xDDD
© Szefmester2011. 10. 04.. 11:04||#9
Nem értem.. hol ebben a poén? OKé hogy a kiírás szerint nekem MÁR nem ajánlott majdnem, de csak majdnem... 😛
© VvD2011. 10. 04.. 09:58||#8
Ez a film nagyon gáz. Miért nem lehet normális poénokat elsütni káromkodás helyett? Nem vagyok egy kultúrsznob, de rettenetesen sérti a fülemet ez az anyázás.
Ebben egyébként mi is a komédia? Én semmi humorosat nem találtam benne.. 😛

Azért néztem bele, mert hittem valami jó lesz, de ez így...
© Narxis2011. 10. 04.. 09:05||#7
Nincs is jó magyar film mostanság pedig én mindet megnéztem.
© winnie2011. 10. 04.. 08:52||#6
mert nem nézel olyan magyar filmet, amiben van szellemi színvonal. az emberek zöme év 1-2 magyar filmet néz, akkor is a tréket. és akkor jönnek sírni, hogy nincs jó magyar film, meg szellemi színvonal. talán mást kéne választani. de tény, hogy nagyon kevés fanatikus van, aki az évi 20-25 magyar filmet megnézi.
© bino5122011. 10. 04.. 01:48||#5
egyetlen egyben sem? és a régi magyar filmek?
© endrev2011. 10. 04.. 01:32||#4
Valami szellemi színvonalt jó volna már látnunk. Eddig egyetlen magyar filmben sem találni. 😞 MIÉRT?
© endrev2011. 10. 04.. 01:31||#3
De miért nem nõnek már fel azok, akik filmalkotásra vetemednek?! Az, hogy szellemesek a dialógusok, még nem visz el egy filmet, ahhoz történet, üzenet is kell (és kamerahasználat).
© zetortraktor2011. 10. 04.. 00:10||#2
Ne büntess, basszus. Megnéztem, de magyarul tényleg borzasztó és borzasztóan igénytelen. Nem csak a hangok, de a szöveg is. Ki írta ezt, valami kisiskolás? Jézus.