Szekeres Viktor

A Csicska, amelyik meghódítja a világot

Till Attila Csicskája ősszel és télen újabb nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást, többek között Angliában, Svédországban, Argentínában és Németországban is látható lesz a 20 perces alkotás.

Till Attila kisjátékfilmje, a Csicska már eddig is rutinos fesztivállátogatónak számított, a film világkörüli útjának egyik csúcspontja természetesen Cannes volt, ahol a Rendezők Kéthete elnevezésű rendezvényén került bemutatásra. A Csicska őszi menetrendjébe további nemzetközi filmes fesztiválok kerültek be: október 12-27-ig Londonban, november 1-6-ig Cottbusban, november 9-10-én Stockholmban és december 3-13-ig Buenos Airesben láthatja a helyi közönség a filmet.


Till Attiláról már korábban kiderült, hogy nem tehetségtelen filmrendező, hiszen első próbálkozása, a 2008-as Pánik is a kevés jobb magyar film közé tartozik, de úgy tűnik, hogy a Csicskával még nagyobb lépett előre, igaz mindezt a rövidfilmes műfajban tette. A történet egy, a semmi közepén lévő magyar tanyán játszódik, ahol a családfő minden nap keményen megdolgozik kenyeréért - más kérdés, hogy földjén nem csak a családja él, hanem egy rabszolga is, a csicskája.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    Szörnyű téma! Rabszolgát tartani a 21. században a házban! Gonosz emberek tesznek ilyet. Az tisztességes emberek a Föld túlsó felén élő kis kínaiakat alkalmazzák rabszolgának.