Szekeres Viktor

Az új Holló rendezője készítheti az új Hegylakót

Úgy tűnik, hogy az új Holló rendezője a képregény-adaptációt után a Hegylakót is elkészítheti, már persze, ha rábólint a remake-et tervező producerek jól csengő ajánlatára.

A spanyol Juan Carlos Fresnadillo (28 héttel később, Intruders, A Holló) a kiszemeltje a Summit Entertainment és az RCR Media Groupnak a Hegylakó feldolgozásának rendezésére, tudta meg a Torontóban megrendezésre kerülő filmfesztiválon a Deadline. A poszt akkor üresedett meg, amikor a kiszemelt rendező, Justin Lin, úgy döntött, hogy inkább a Halálos iramban hatodik részét, a Fast Sixet készíti el a Universal Pictures-nek.

A két produkciós cég elkezdett tehát tárgyalni a spanyol rendezővel, aki Art Marcum és Matt Holloway (A megtorló: Háborús övezet, A vasember) forgatókönyvével ismerkedhet meg az elkövetkező napokban. (A szkriptet egyébként az Alkonyat-filmek mozis verzióinak írója, Melissa Rosenberg dolgozta át.) A Hegylakó eredetijében Christopher Lambert alakította a halhatatlan Connor MacLeodot, az ő partnere Sean Connery volt, míg a tévésorozatban Adrian Paul fejezhette le halhatatlan társait.

Frissítve: Pár órával hírünk után megköttetett a szerződés is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axlkenobi #5
    Én Ewan McGregor-t választanám.
  • pokolfiu #4
    szerintem nem öreg... csak 43 éves. szerintem jobban illene a képbe. de szerintem thomas jane is jó lenne, ő fiatalabb is pl... igaz csak két évvel asszem. :D
  • xido #3
    öreg az,ha szériázni akarnak:)
  • birdo #2
    jöjjön aminek jönnie kell ))
  • pokolfiu #1
    plíz, aaron eckhart-ot mcload-nak....