Szekeres Viktor

Tudtuk, hogy itthon is bukni fog a Conan, na de ekkorát...!

Sokáig nem volt forgalmazója a Conan, a barbárnak, végül egy új cég jelent meg a piacon és hozta be a filmet bemutatkozásul. Azonban a magyar nézők ezért nem voltak túl hálásak.

A Conan, a barbár amerikai bukásáról már megemlékeztünk, a 90 millió dollárba kerülő film úgy néz ki, hogy a 25 milliót sem nagyon fogja elérni, s nemzetközileg sem túl jók a kilátások, habár Amerikán kívül már 27 millió dollárt jegyezhettek fel összesen a forgalmazók. Itthon annyiban a nemzetközi trendeket követjük, hogy nem lett sikeres a film, de ekkora bukásra nem sokan számítottak: a filmet a nyitóhétvégén mindössze 7801-en látták a hazai mozikban.


Ez a teljesítmény a hétvégi toplista harmadik helyére volt elegendő, ha a bevételt (11 millió forint) nézzük, nézőszám alapján pedig csak a negyedik legjobb a Hupikék törpikék 3D, az Őrült, dilis szerelem és a három hete bemutatott Rossz tanár mögött. A Conan, a barbár bukása azért is szomorú, mert a film egy új filmforgalmazó, a Big Bang bemutatkozását jelentette. Azonban hiába a 35 kópia és a szinkron, mindez sikertelen volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yutani #11
    Tegnap néztük meg a filmet moziban, adtunk neki egy esélyt. Nem értjük, miért bukott a film, nem rossz, nem volt unalmas, és Momoát fenntartás nélkül el tudtuk fogadni Conanként, jól állt neki a szerep, hiteles volt.

    Nekem inkább a baromarcú Pearlman nem illett bele, valamint az aranyvérűt játszó csaj: Ron fizimiskája annyira eltér Momoától, hogy nem illik az apaszerepbe, a csaj meg túlságosan "modern" külsejű, valahogy nem illett a képbe. Kb ennyi bajom volt a filmmel. Gyönyörű tájképek, mozgalmas csaták, volt minden, ami egy ilyen filmbe kell.

    Szerintem jobb volt, amint az eredeti Conan az osztrákkal.
  • zpe #10
    Ronon a barbár :)
  • koschwarz #9
    én sosem voltam oda az eredeti conanért. egészen addig, amíg fel nem szabadítják, még nézhető, de onnan egyszerűen nem tetszik. a második része meg egyenesen gagyi.
  • Rage47 #8
    mi ez a szinkron?:D
  • Axlkenobi #7
    Nagyon vártam, de rémgyenge film lett sajnos. Annak ellenére, hogy a '82-es film számomra alapklasszikus, én el tudtam vonatkoztatni Arnie-tól, aki ebben a szerepben (is) etalon.

    Momoával volt a legkevesebb gond, abszolút jól hozta a barbárt. A baj az, hogy rajta kívül még Ron Perlman volt értékelhető, mindenki más még papírmasé figurának is kevés volt. Az akciók gyengék voltak, hiába a 90 milliós költségvetés, pár szép totálképen kívül valahogy nem jött át a monumentalitás és az egészből hiányzott a hangulat, egy erős atmoszféra, ami megragadja a nézőt.

    Szóval tipikusan az a film, ahol a forgatókönyv és a rendezés sikerült elképesztően gyengére. Kár érte, mert ezerszer több volt benne.
  • crowmf #6
    Nem volt világrengető alkotás de az biztos hogy az eredetinél sokkal jobb volt.
  • JohnnySmith #5
    Szerintem (nem láttam a filmet csak a bemutató alapján) Arni Conanjához képest Momoa egy vicc... izomzatra mindenképp... ettől még lehet jó film, de számomra abszolút nem hozza a Conanhoz elképzelt (látott) barbárt, és így érdektelen.
    Ez picit ilyen wellness Conan....
  • LG85 #4
    Mondjuk a végleges filmben nem ezek voltak a szinkronok, mint a trailerben, nem volt rossz film, egyszer simán nézhető. Gondolom a bukásnak köze van ahhoz, hogy a Schwarzi fanok nem kedvelik a rebootokat, ezért el sem mentek rá. Én személy szerint mindkettőt szeretem. Az Atlantisban Turi Bálint tényleg jó volt Momoának, de aki a Conanban szinkronizálja ő sem rossz, bár angolban keményebb sokkal :)
  • bmw #3
    Hat igen a szinkronjat nagyon elk...rat.
    Atlantsiban meg ugymond jo volt a szinkronhang, bar eloszor angolul lattam a sorit.
  • Nailyenugysincs #2
    engem vhogy jobban vonzana ha lenne angolul is. mert amikor megnéztem és hallottam momoát egyből az jutott eszembe h WTF? én az atlantiszban láttam őt egyedül de ott normális hangja volt. bizonyos szempontból még az eredetinél is jobb volt mert az ugyanolyan hangszínen dörmögött az atlantiszos hangja pedig sokkal színesebb volt. de ez a conan-es szinkron egyáltalán nem volt jó.