Szekeres Viktor

Jövőre folytatódik a szuperhősös scifisorozat

A Syfy, miután úgy döntött, hogy tovább folytatja a 13-as raktárt, s befejezi az Eurekát, harmadik hétfői sorozatának sorsáról is beszámolt. A döntés szerint az Alphas jövőre is képernyőre kerülhet, a 2. szezonjával.

A Syfy, az amerikai scifi-csatorna bejelentette, hogy jövőre is folytatni szándékozik szuperképességű emberekről szóló sorozatát, az Alphas-t. A héten berendelt 2. évad a 11 részes első szezontól eltérően már 13 epizódot fog tartalmazni, s a tervek szerint az összes főszereplő visszatér a folytatásra.


A Syfy képviselője többek között azt emelte ki az Alphas-szal kapcsolatban, hogy intelligens és innovatív módon közelíti meg a szuperhősös műfajt, s erre a közönség is pozitívan reagált. A július 11-én bemutatott széria a csatorna legjobb premiernézettségét (2,5 millió) produkálta az elmúlt két év során, s azóta nagyjából 1,8-1,9 millióan követik figyelemmel az epizódok első sugárzását. (Összehasonlításképpen az ugyancsak hétfői 13-as raktár 2,4, míg az Eureka 2,1 millió néző előtt fut.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #5
    Eurekat nagyon sajnalom....
  • zetortraktor #4
    Nem sok köze van a CSI-hoz. Inkább egy sima krimisorozathoz.
  • WiZe #3
    Én minden ilyesmit megnézek és azt kell mondjam nagyon jó!
    Az autista szerepét atomjól játsza a srác.

    Olyasmi mint egy CSI-Heroes átmenet.
  • BrockSamson #2
    Kezdetben en is ugy voltam vele, hogy meg egy szuperhosos sorozat, tulvallaljak magukat. Klasszikus kepregenyes formula is bejott volna, csak arra meg nem szokott lenni koltsegvetes. De mar az elso reszben kiderult hogy egeszen mashogy gondoljak a tema megvalositasat. Eddig legalabbis tetszik. Eurekat sajnalom, de hat egyszer minden veget er. WH13 szerencsere marad.
  • ldavid #1
    a szuperhősök feszülős ruhában repkednek, ugrálnak. az alphasban ilyen nincs.