Szekeres Viktor

A Hupikék törpikék már az egész világot leigázták

Amerikában sem szerepelt rosszul a Hupikék törpikék 3D, de az igazi sikert nemzetközi viszonylatban aratta a film - például Belgiumban kifejezetten megvesznek az apró kékségekért.

Egyszerűen nem képesek leállni a Hupikék törpikék. Amerikában is sikeres a gyerekeknek szánt 3D-s, egyszerre élőszereplős és animációs komédia (már 133 millió dollárnál tart), de az igazi aratás a papírformának megfelelően Amerikán kívül zajlik - mint arról múlt héten beszámolhattunk, például idehaza is. A Hupikék törpikék 3D ugyanis immáron negyedik hete hozta a legtöbb nemzetközi bevételt a mozikból, s ezzel az új Harry Potterrel holtversenyben első a legtovább az első helyen tartózkodó filmek versenyébe.

Előző hétvégén a Törpikék 71 országból 23,3 millió dollár bevételre tettek szert, s így a nemzetközi bevételek már 296 millió dollárnál tartanak, s az összbevétel is talán el fogja érni a félmilliárd dollárt. A film Amerikán kívül Brazíliában aratta eddig a legnagyobb sikert, ott már majdnem 27 millió dollárnál tart a bevétel, de a 20 milliós Franciaországnak és Németországnak sem kell szégyenkeznie.

Talán mondanunk sem kell, de a film a törpök szülőhazájában, Belgiumban is hatalmas siker. Eddig majdnem 8 millió dollárnyi eurót fizettek ki a jegyekre, s ezáltal már negyedik hete első a mozis toplistán. Belgiumban ennél nagyobb bevételt csak a Harry Potter 8. (10,5 millió dollár) és a Karib-tenger kalózai (8,3 millió dollár) 4. része ért el, de utóbbit nemsokára megelőzik a kékségek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #10
    Ez igazából annak sem javasolt, aki a magát a Hupikék Törpikéket szereti, nem kell feltétlen WD filmekhez hasonlítani. Egyébként ez is egy régi rajzfilmsorozat. Nekem megvan az összes rész (több mint 100), és azok sokkal jobbak, mint a film.
  • Kindred Blades #9
    Nem ajánlom. Az asszony sikítófrászt kapott tőle, én falfehéren szorítottam a szék karfáját, és az adut a végére tartogattam, a lányom is háromszor, ha elmosolyodott rajta. Mondjuk mi a régi mesék hívei vagyunk, otthon is inkább W.D. rajzfilmeket néz, mint Spongya Bobot vagy japán rajzfilmeket.
    Szóval ha W.D. filmeket kedvelitek, akkor ezt nem javaslom.
  • Laza #8
    Engem továbbra is zavar, hogy egy gyerekfilmben a főszereplő faszinak miért is kell egy divatcég (vagy mifene) marketingesének lennie, és a zsarnokoskodó főnök ultimátum feladatának megfelelni ... amire ugye az elején még jól rá is fekszenek, aztán igazából semmit nem csinál az ürge, max a végén elküld egy képet ... borzalmasan gagyi háttértörténet még egy gyerekmeséhez is.
    Bár a rajzfilmek történetei is igen bugyuták voltak ... de legalább nem ennyire erőltetettek.
  • Yany #7
    Azt hittem, hogy egyszerűbb annál a kérdésem, hogy személyiségelemzés nélkül is megválaszolható lenne...

    Van felnőtt ember a világon, aki élvezte a hupikat? Esetleg be is vallaná?
  • tatish #6
    Neki azért jönnek be a W. D. rajzfilmek mert neked is ?
  • Yany #5
    Huszonpár, de a Walt Disney rajzfilmek is bejönnek neki (nekem is :P). Szóval kérdezném továbbra is, hogy 100% 10 év alatti a műsor, vagy felnőtt is élvezi gyermeki szívvel? :)
  • tomcsa4 #4
    Hány éves? 6?
  • Yany #3
    A párom szeretné megnézni. Csalódni fog benne, vagy kellemes esti élményt nyújt?
  • Frosty01 #2
    törpapa magyar hangja, Sinkovits Imre pl meghalt már, így nehéz lenne :/
  • xxxxxxxxxx9 #1
    Akkor gondolom jöhet a 2. és 3. rész is....... engem mondjuk zavart hogy a szinkron hangok nem azok voltak mint a mesében.....de... de.. nincs de , rem a következő jobb lesz.