Szekeres Viktor

Jason Statham filmjét nem merik bemutatni?

Jason Statham úgy tűnik, hogy 2011-benn csak két mozis főszerepet könyvelhet el, mégpedig a Mestergyilkosban és a Killer Elite-ben, hiszen a Safe premierje 2012-re tolódott el.

Leáldozóban lenne Jason Statham csillaga? Persze már maga a kérdés is túlzás, hiszen a színész eddig sem hatalmas sikereiről volt híre, azonban az elmúlt egy évben Amerikában két filmje (13, Blitz) is csak DVD-n jelent meg, most pedig arról számolhatunk be, hogy a Lionsgate stúdió elhalasztotta a Safe című akciófilmje premierjét. A Safe-et eredetileg októberben mutatták volna be, de most már március 2-i premierdátum díszeleg a film címe mellett. A történet szerint Statham egy ügynököt játszik, aki egy elrabolt kislányt próbál előkeríteni. A filmet a Emlékezz a titánokra! és a Nagydumás kiscsajok című alkotásokat is készítő Boaz Yakin rendezte saját forgatókönyvéből.

A lépés már csak azért is meglepő, mert a Safe-nek október 28-án nem volt különösebb erős riválisa az amerikai premierek között, hiszen a Johnny Depp-féle Rumnaplóval (The Rum Diary) kellett volna felvennie a versenyt, mely minden, csak nem közönségfilm, valamint az angol Johnny English újratöltve című komédiával. Ez utóbbi sem ígérkezett túl nehéz feladatnak, hiszen Rowan Atkinson az óceán túl közel sem számít akkor névnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #2
    opeca, a Revolver se rossz. A Transporter ELSŐ része is szerintem teljesen jó. Ő alapvetően harcművész, valamiért erre próbálják meg felhúzni a filmjeit, viszont történet nélkül. A Guy Ritchie-s filmekben abszolute semmit nem harcművészeskedett, viszont nagyon ötletes sztori volt és teljesen jól eltalált karaktereket írtak rá.
  • opeca #1
    Jason Statham kb. a Ravasz az Agyban meg a Blöffben volt jó. Amúgy semmi karaktere a csókának. Egy jó töltelékszínész és annyi.