Szekeres Viktor

A közönség elfelejtett moziba járni

Az új filmek ismét nem érdekelték különösebben Amerikát, egyik filmbemutató sem bukott ugyan szörnyűt, de sikert sem arattak. Az Apollo 18, a Shark Night és a The Debt is a középszerben fog elhalni.

Ahogyan az várható volt, a szeptember eleje továbbra sem barátja a mozifilmeknek. Illetve helyesbítünk, hiszen csak az új filmeknek nem barátja. Az előző heti és a két héttel ezelőtti premierek sem különösebben érdekelték az amerikai mozizókat, s az ehetiekre sem lehet azt mondani, hogy hisztériát váltottak volna ki köreikben, pedig az Apollo 18, a Cápák éjszakája 3D (Shark Night 3D) és Az adósság (The Debt) sem tűnik műfajában érdektelen alkotásnak.


Ennek ellenére mindhárom film nagyjából 2,6-2,8 millió dolláros nyitópénteket produkált, ami azt jelenti, hogy az amerikai hosszú hétvégét 10-11 milliós bevétellel fogják zárni, olyan eredménnyel, ami kiemelkedőnek semmiképp sem mondható, ráadásul egyik esetében sem biztatóak a közönségreakciók: az Apollo 18 egyenesen D-érdemjegyet kapott, ami nagyjából kettesnek számít a hazai mérce szerint. A hétvége legnézettebb filmje ismét A segítség (The Help) lesz. Emma Stone kosztümös drámája 14,5 millió dollárral hétfőre a 120 milliós amerikai bevételi határt is át fogja lépni.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #7
    Annyira azért nem rossz a helyzet. Havi 1 mozi mindenkinek belefér. Csak tényleg a marketing hiánya, illetve a filmek minősége hagy kívánni valót maga után.
  • gabeone #6
    Minden előttem szólónak: Nem a rossz anyagi helyzet miatt nem járunk moziba?!
  • Kensin #5
    Szeptember eleje, iskolakezdés
  • immovable #4
    Szarok a filmek.
  • winnie #3
    ja, igen, mert a közönség normális filmekre vevő. ha valami filmet nem néznek meg az első héten, akkor az nem a film minőségének függvénye, hanem a marketingjének, vagy az ígéretének - pl. nem tűnik érdekesnek.
  • SpecterMATWRZ #2
    Inkább Hollywood felejtett el normális filmeket csinálni :D
  • lerboy #1
    Persze, hogy nem jár a közönség moziba. Mert Hollywoodban már egy jó ideje csak a mennyiség számít és nem a minőség.