Szekeres Viktor

Menekülnek a nézők az új Conan, a barbárról

Az új Conan, a barbár gyengén mutatkozott be Amerikában, s úgy tűnik, hogy a filmet a közönség véleményei sem mentik meg, hiszen a második hétvégén végképp kongó termekkel vetítették a filmet.

Azt már múlt héten lehetett tudni, hogy az új Conan, a barbár nem lesz nagy siker, sőt, egyenesen megbukott, hiszen a Jason Momoa főszereplésével készült kalandmozi nyitóhétvégéjén csak 10 millió dollár bevételt hozott. Akkor viszont még nem lehetett tudni, hogy az új Conan rossz vesztes lesz, hiszen a második hétvégére a megszokott 45-55%-os bevételcsökkenés helyett az első becslések szerint 69,1%-os zuhanást kényszerült elszenvedni.

Ez azt jelenti, hogy Marcus Nispel rendezése péntektől vasárnapig mindössze 3,1 millió dollár bevételt termelt, ami csak a 8. helyre volt elegendő a toplistán. A Conan, a barbár eddig 16,5 millió bevételezett dollárnál tart, ami rettentő kevés, tekintetbe véve, hogy a költségvetése a bolgár forgatási helyszín ellenére is 90 millió dollár volt. Ez azt jelenti, hogy a film összbevétele Amerikában alig fogja meghaladni a 20 milliót, így pedig csak az Amerikán kívüli bevételekben bízhat a gyártó. (Egy hét alatt 10 millió dollárral gazdagodtak nemzetközi viszonylatban a mozik.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #14
    "9. Elsosorban ne a bizniszt lassak a filmben, hanem a muveszeti erteket es az alkotas kiteljesedeset."
    sajnos itt megbukott az egész. manapság nagyon kevés rendező/stúdió mer ilyen filmet készíteni, csak a biztosra mennek, ami tuti bevételt hoz. ezért készül ez a sok nulla történetű de látványos, CGI-vel telefosott, jó nevű színészekkel és rendezőkkel eladható 3D-s izék, amik nem filmek. Csak a profit számít hálivúdban, más nem. pl. ott van az x-men: wolverine. a filmből készített játék 18 karikás volt, nagyon el lett találva. de a filmből csináltak egy 12 karikás fost, h mindenki beüljön rá és nagy legyen a bevétel. a bevétel sok lett, de maga a film borzalmasan gyenge.
  • Tetsuo #13
    Azt sem vagom, hogy miert Conan?
    Tenyleg nem tudtak mast kitalalni? Ugy gondoltak, hogy ami a barbar vilagban jatszodik az csak Conan lehet es ugy gondoltak, hogy jobb lesz mint Schwarzeneggeres? Mert azt a filmet az ujdonsag vitte, leginkabb a barbar vilag, Schwarzi kisugarzasa es a nyers ero mutatasa. A legrosszabb a trukkok es a picit gagyi tortenet volt, minden mas kozepszeru a regi Conanban.
    A rokaboroket soha nem ertettem, na mind1. Persze, tudom, hogy en nem vagyok zsido uzletember, hanem csak egy filmrajongo...

    Egy tuti filmhez a recept szerintem:

    1. Legyen a barbaros kornyezet, mert misztikus, kalandos, ritka stb. de lehet mas kornyezet is, mondjuk kozepkori.
    2. Legyen egy jo sztori, tenyleg egy jo sztori, minimum egy "szandalos" kalandregeny atirata profin, vaszonra. Egy olyan tortenet, ami CGI nelkul is "azt a!" :), magavalragado es izgalmas.
    3. Legyenek benne rejtett es kevesbe rejtett (mas-mas szintu nezoknek) valosaghoz/tortenelemhez kapcsolodo elemek profin (torteneszek segitsegevel) beleillesztve es amennyire lehet, korhu legyen, valosagos, hogy a nezo beleelhesse magat, viszont a mese fonodjon ebbe a valosagba, hogy el is legyen varazsolva (es ne csak egy dokufilm legyen).
    4. Legyen vmi pozitiv kozvetitese, vmi pozitiv, tanito sugallata akar tobb szinten is.
    5. Kiemelkedo rendezo.
    6. Kiemelkedo szineszek. Nem, nem hires, hanem kiemelkedo tehetseguek.
    7. Profi (egyeb) stab.
    8. Ido es penz.
    9. Elsosorban ne a bizniszt lassak a filmben, hanem a muveszeti erteket es az alkotas kiteljesedeset.

    Szerintem a legtobb rendezo es producer is erre torekszik, viszont 1000-bol kb. egy film sikerul ugy, mint egy jo regeny, magavalragado, tobbszor fogyaszthato stb.

    A Gladiator az ilyen film volt, csupan a korhuseggel voltak bajok, ami itt-ott idegesito volt, de a tobbi pont stimmelt. A Ben Hur is jol adoptalva lett anno...


  • wraithLord #12
    Szerintem az egyetlen oka, hogy nem népszerű a film, hogy senkit nem érdekel Conan és/vagy Momoa. Ennyi pénzből simán össze lehet dobni olyan szintű technikás és csili-vili CGI eksönökben gazdag, viszont belcsínyekben gyengélkedő filmet, aminek csak azért nagy a nézettsége, mert 3D-s és/vagy nagyon híres és kedvelt rendező, producer stb. készítette nagyon híres és kedvelt színészekkel...

    Engem érdekel Conan, és bírom Momoát is, úgyhogy ha nem tetszik, annak az lesz az oka, hogy rossz a film.
  • Betonparaszt #11
    Péntek este megnéztem a filmet és nekem tetszett.
    Momoa jól hozta a szerepet és még a Robert E. Howard által megírt karaktert is remekül megformázta - mozgás, brutalitás és ügyesség. A többi karakter sem volt rossz, bár nem emlékszem, hogy bármelyikükről is olvastam volna valamelyik Conan novellában......
    Sajnos az a helyzet, hogy pont a leggyengébb láncszemnek tartott színész tette le az asztalra a legtöbbet. A bukás nem az ő hibája. Sajnos sem a rendező sem pedig a forgatókönyv író nem volt a helyzet magaslatán. Valószínűleg nem mélyedtek el Robert E. Howard novelláiban, hogy onnan merítsenek eredeti ötleteket. Helyette inkább próbáltak valami újat kreálni, pedig rengeteg jó Conan történet van, amit meglehetne filmesíteni - a főhős adott.
    A kreált történet nem volt rossz, amennyiben szeretjük a belezős pillanatokat :)
    A film zenéje sem lesz akkora klasszikus, mint a Basil Poledouris ( R.I.P.)által írt. Nem is emlékszem igazán a mostanira.
  • kissssss #10
    így igaz SG Atlantiszban és a trónok harcában is jól alakított, de ez a Connan színészkedés nem sült el valami jól.
  • nessboth #9
    A film előzetese halott volt, itt az egész forgatókönyvvel és a baromi unalmassággal volt a baj.
  • TreDoR #8
    Swarzenegger fele Conan sem erdekelt sohasem, ezzel a filmmel ugyanigy vagyok.
  • Tetsuo #7
    Igen. Nezd vissza az elozo Conan-cikkeket. Mar az elozetesbol latni lehetett, hogy nagy bukas lesz, foleg azutan, hogy korhataros lett...
    Schwarzenegger filmje sem volt nagy szam, de azert messze jobb volt, mint ez.
    Mondjuk manapsag ez megy Hollywoodban. Nem nehez eltalalni, hogy szar lesz egy film, mert 1000-bol 999 az.
  • barcames #6
    elég gyenge lett
  • kropotkin #5
    Mondjuk Momoa nem az a karakter, aki elvisz a hátán egy nagyjátékfilmet. Függetlenül attól, hogy milyen volt az Atlantiszban vagy a Trónokban.