SG.hu·

Két nagyszabású filmre sajnálják a pénzt a stúdiók

A Universal és a Disney is megrettent a 200-250 millió dolláros költségvetésektől, s inkább lefújták a Setét torony, illetve a Lone Ranger filmterveit. A projektek kiszemelt rendezői azonban megpróbálnak küzdeni terveikért.

Úgy tűnik, hiába aratott nagy sikert tavaly az Eredet, a hollywoodi stúdiók még mindig tízszer is meggondolják, hogy adjanak-e sok pénzt nagyszabású ötletekre, főleg, hogy az idei év legdrágább nem folytatásfilmjei, mint például a Cowboyok és űrlények csúnyán elhasaltak.

A Universal Pictures már pár hete bejelentette, hogy lemond a Stephen King-féle Setét torony (The Dark Tower) adaptációjáról, mely Ron Howard eléggé ambiciózus tervére épült volna, hiszen a rendező 3 részben szerette volna feldolgozni a fantasy-t úgy, hogy a filmeket egy-egy 13 részes sorozatévad kösse össze. A Universal hónapokkal az előkészületek megkezdése után jelezte, hogy mégsem biztosítja a 200 millió dollárt meghaladó költségvetést. Ron Howardék ettől függetlenül nem mondtak le tervükről és más stúdiónak próbálják megvalósítani terveiket, bár a rendező más elkötelezettségei miatt (Chris Hemsworth-szel forgat egy Forma-1-es filmet James Huntról) biztos, hogy késni fog a forgatáskezdés, leghamarabb júniusban kezdhetik el a felvételeket.

Hasonlóképpen besülni látszik a Lone Ranger című filmterv, melyet a Karib-tenger kalózait rendező Gore Verbinski tervezett elkészíteni a Disney-nél. A gond itt a 250 millió dollárra kalkulált költségvetés. A stúdió azzal a felszólítással állította le a projektet, hogy a rendező próbálja meg csökkenteni a büdzsét, de lehetőségként még a rendező leváltása és Johnny Depp cseréje is felmerült, ha ezek révén kevesebb pénzből is megvalósítható a projekt. Verbinski elmondta, hogy bár a western nem túl drága műfaj, a pénzre a film természetfölötti elemei miatt lenne szüksége (vérfarkas indiánok szerepelnének benne), valamint a filmtörténet legnagyszabásúbb vonatos jelenetét is le akarta forgatni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sandor82062011. 08. 19.. 22:11||#6
sztem Hugh Jackman jó lenne, drukkolok hogy legyen valami még is a projektbõl
© COOLancs2011. 08. 19.. 20:59||#5
Hát jobb is h elkaszálták a Karib-tenger kalózai western kosztümös verzióját...

" a pénzre a film természetfölötti elemei miatt lenne szüksége (vérfarkas indiánok szerepelnének benne)" Hát ezt nem is tudtam, hogy ilyen nagy a vérfarkas indiánok gázsija :O
© opeca2011. 08. 19.. 18:42||#4
"(vérfarkas indiánok szerepelnének benne), valamint a filmtörténet legnagyszabásúbb vonatos jelenetét is le akarta forgatni."

Hát erre én sem adnék pénzt.
© Prof William2011. 08. 19.. 17:03||#3
Nõkkel és gyerekekkel együtt. Hiába no Roland sosem volt az a csillogú fogsorú amcsi hõsideál.

Ellenben ha Clint Eastwood vagy 25-30 évvel fiatalabb lenne lazán eljátszaná. Nem jut eszembe jobb választás Roland szerepére mint középkorú Clint.
Talán megkérem a haveromat bizonyos Randal Flagg-ot hogy segítsen az ügyben. :)
© FL Zoli2011. 08. 19.. 15:30||#2
Setét tornyot nagyon sajnálom...bár tény hogy elsõ ránézésre eléggé katymasz a sztori. Meg ritka az olyan film amiben az elsõ jelenteben a hõs bedarál egy egész falut:D:D
© shenmuedc2011. 08. 19.. 12:42||#1
Kéne már egy vérfarkasos hupikék törpikék vagy egy vámpíros titanic. Csak hogy ne legyen hiány belõlük, olyan ritkán dolgozzák fel õket.