SG.hu·

Még mindig nagy siker Spielberg inváziós scifisorozata

A nyár egyik legnézettebb sorozata és legsikeresebb újonca a Falling Skies című inváziós scifi, mellyel Steven Spielberg ismét jó lóra tett. A jövőre folytatódó széria évadzáróját majdnem 6 millióan látták.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy jövő nyáron a második évaddal folytatódhat a Falling Skies című inváziós scifi-sorozat, melynek producerei között maga Steven Spielberg is ott van, aki az elmúlt egy-két évben elkezdett ismét a tévésorozatok iránt érdeklődni, s majd fél tucat projektben vett részt. A Falling Skies-szal, mint az már kiderült, jó lóra tett, hiszen a Robert Rodat által írt sorozat nagy sikernek bizonyult, amit remekül bizonyít az a tény is, hogy a nemrég adásba került finálét több mint 5,5 millióan látták a tévében, vagyis majdnem annyian, mint két hónapja a premiert.

A TNT, mely a Falling Skies-t sugározza egyébként is örülhet a sorozat létének, hiszen annak nézőtábora meglehetősen fiatalnak mondható, márpedig a csatornának úgy kellenek a 18-49-es korosztályba tartozó nézők, mint egy falat kenyér. A TNT eddig ugyanis leginkább az 50 éven felüli korosztályt győzte meg sorozataival, melyek között olyan szériák találhatóak meg, mint A főnök, a Trinity kórház vagy a Született detektívek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vdanee2011. 09. 11.. 06:55||#7
unalmas, 0 akcio, fos CG effektek, baratokkozt szintu szineszi teljesitmeny...
mar atrakgtam magam 8 reszen hatha jobb lesz de nem... tenyleg a remeny hal meg utoljara
© winnie2011. 08. 15.. 20:57||#6
a siker nem azzal egyenlõ, ami egybevág az ízléseddel. egy tnt-n ne akarj scifit. a sorozat nagyon gyenge, de az írók megtalálták, hogy mi kell a csatorna közönségének.
© endrev2011. 08. 15.. 18:20||#5
Nem lesz az olyan sokáig siker.. Hacsak nem változtatnak a vontatott, semmirõlsemszóló, ál-scifi jellegen.
© Honda F12011. 08. 15.. 11:48||#4
3. részig bírtam, hátha lesz valami, de nem lett..
© Laza2011. 08. 15.. 11:40||#3
Most tényleg ennyire jóó?
Én az elsõ részt sem tudtam végignézni, olyan gagyerasz volt ...
© fika ferenc2011. 08. 15.. 11:39||#2
Dögunalom, Falling Skies?!? - inkább Falling Sleep LOL
© yesname2011. 08. 15.. 10:11||#1
Láthatóan sokan vannak, akiknél a remény hal meg utoljára.