Szekeres Viktor

Már magyar nyelven fertőz az új filmes vírus

Steven Soderbergh ismét a kommersz műfajban kíván bizonyítani, hiszen mind a Haywire című akciófilmje, mind vírusos thrillere, a Fertőzés közönségfilmnek számít, utóbbi szép kis sztárparádéval is bír.

Steven Soderbergh, akárcsak Steven Spielberg, két filmmel fog jelentkezni a közeljövőben - tőle ez persze nem szokatlan, hiszen 2008-ban került bemutatásra tőle a Che - Az argentin és a Che - A gerilla, míg 2009-ben Az informátor! és a Barátnő rendelésre. Ezúttal a Haywire című akciófilm lesz az egyik bemutatásra kerülő munkája (Amerikában januárban, de Európában itt-ott már ősszel is), a másik pedig a Fertőzés (Contagion), melyet Amerikában szeptember 9-én, itthon október 13-án láthatnak először a nézők.


A Fertőzés címe nagyjából sejteti a preapokaliptikus történetet, hiszen a film egy halálos vírusról fog szólni, valamint pár orvosról, akik megpróbálják megakadályozni annak terjedését. Mint az az előzetesből is látszik, a sztárparádé rubrikát Soderbergh elég hamar kipipálhatta, hiszen olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Matt Damon, Kate Winslet, Jude Law, Gwyneth Paltrow, Marion Cotillard és Laurence Fishburne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!