SG.hu·

Szellentő kutyáról fog szólni a következő sikerfilm?

Tim Hill meglehetősen felkapott rendező lett mostanság, s úgy tűnik, hogy az Alvin és a mókusok és a Hopp után is marad a családi műfajnál, hiszen a Rövidzárlat mellett Valterról, a szellentő kutyáról is filmet forgathat.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Tim Hillnek, az Alvin és a mókusok, valamint a Hopp rendezőjének mozgalmas évei lesznek, hiszen miután összehozták őt a tervezett Rövidzárlat-feldolgozással, kiderült, hogy ő rendezheti meg a Walter The Farting Dog című gyerekkönyv mozis adaptációját. A gyártást tervező stúdiónak legalábbis ez a terve, így megkezdték a tárgyalásokat a rendezővel.


A Walter The Farting Dog (tükörfordításban Valter, a szellentő kutya) William Kotzwinkle és Glenn Murray gyerekeknek írt könyvsorozata, mely egy kövér, szélszorulástól szenvedő kutyáról szól. A sorozatnak 2001 óta öt kötete jelent meg. A film elkészítésének tervét egyébként három évvel ezelőtt jelentette be a 20th Century Fox, amikor megvették a megfilmesítési jogokat, de az első verzióból, melyet a Farrelly testvérek rendeztek volna a Jonas Brothers főszereplésével végül nem lett semmi. A jogok azóta a Paramount Pictures-höz kerültek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2014. 05. 13.. 11:13||#9
Ebbõl se lett semmi... 😞
😄
© Tower Guard2011. 08. 11.. 20:27||#8
Vagy Family Guy-os stílusban is jöhet 😄
© m minnifield2011. 08. 08.. 15:41||#7
fartelly tesók
© Zombee2011. 08. 08.. 15:19||#6
Fõleg ha a Farrelly tesók csinálják... 😊
© tatish2011. 08. 08.. 14:02||#5
<#falbav>
Mert ez kell a gyerekeknek, fingó kutya ...
<#falbav>
Bár mondjuk ha South Parkos stílusban csinálják(?) , na de az akkor meg már nem családi film 😄
© KRTuning2011. 08. 07.. 12:52||#4
© Narxis2011. 08. 07.. 11:29||#3
Remélem igen.
© portable2011. 08. 07.. 08:50||#2
jó a kép
© Chocho2011. 08. 07.. 08:32||#1
Menstruáló egérlányról nem készül film?