SG.hu·

Túl gyorsan terjedt el, hogy milyen gyenge a Zöld Lámpás

Hiába vártak a biztató kezdés után legalább 60 millió dollárt a Zöld Lámpás amerikai rajtjától, a filmet már a második napján utolérték a negatív kritikák és a lesújtó nézőtéri vélemények.

A korrekt pénteki amerikai nyitónapi eredményt követően arra lehetett számítani, hogy a Zöld Lámpás (Green Lantern) a negatív kritikák ellenére is elfogadhatóan, nem sokkal a Thor kezdése alatt fog bemutatkozni, nagyjából 60 millió dollár bevétellel. Azonban még a bevételek alakulását előrejelző szakemberek sem számítottak arra, hogy már szombaton hatalmas visszaesést produkál a képregényfilm, így a 3D-ben is vetített Zöld Lámpás mindössze 53,1 millió dollár bevételt hozott nyitóhétvégéjén - ennél a startnál pedig még az X-Men: Az elsők is jobbat produkált.

Hiába tehát az elköltött százmillió marketingdollár, újabb B-listás szuperhősnek nem jött be a debütálás, lehet tippelni, hogy milyen mélységekben fog végezni Martin Campbell filmje, melyet az új X-Mennel már csak azért sem fair összevetni, mert a Zöld Lámpás nézőinek 45%-a úgy gondolta, hogy 3D-s élménnyel ajándékozza meg magát. Érdekesség, hogy a műfaj ellenére sem lett a fiatalok filmje a Zöld Lámpás, hiszen a felmérések szerint a közönség 63%-a 25 éven felüli volt - 19%-a pedig 18 éven aluli.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Paddy2011. 06. 24.. 00:26||#9
Green Lantern képregény sem egy nagy szám. Vannak tõle 100x ütõsebb hõsök akiknek a sztoriját egy 100x ütõsebb rendezõ meg tudná csinálni.
© z999992011. 06. 23.. 21:27||#8
szóval aki nem befolyásolható, az hülye? pengelogika bazdmeg.
© zetortraktor2011. 06. 23.. 13:08||#7
A negatív reklám csak a befolyásolható emberekre hat. Ha valami szar, akkor azt azért a többség nem fogja megnézni. Mások persze megnézik, mert vannak ennyire hülyék és bíznak abban, hogy õk azon kisebbségbe fognak tartozni, akiknek bejön a film. Van rá esély, de ennyi erõvel egy kurva jó filmet is meg lehetne nézni helyette.
© tatish2011. 06. 23.. 12:21||#6
Én már csak azért is meg fogom nézni , hogy véleményt tudjak róla alkotni és ne más kritikája hasson rám :)
Mellesleg sokan elfelejtik hogy a negatív kritika/reklám is reklám , kíváncsiak lesznek rá és megnézik
© kalapos012011. 06. 23.. 11:26||#5
Rengeteg benne a CGI, rengeteget költöttek rá - hogy nem lett jó, az más kérdés. És nem sajnálták rá a pénzt, csak a keret adott volt. És azt el is költötték rá.
© yesname2011. 06. 23.. 11:12||#4
Bocs, de mennyire vagy Te egyáltalán képben a filmmel kapcsolatban?
Ugyanis a leginkább hangoztatott negatív kritika a filmrõl éppen a CGI volt. Történetesen sajnálták rá a pénzt és meg is látszik.
© Molnibalage2011. 06. 23.. 10:01||#3
A trailer alapján mire számítottak az emberek? Ordít róla a zsééééééééééééékategória. Attól, mert CGI-ra van pénz egy film nem lesz jó...
© kalapos012011. 06. 23.. 09:35||#2
Kábé az ilyen hozzáállás miatt van sok fanyalgó a szar filmek miatt. Mindenki azt mondja, hogy rossz, de õ mégis meg akarja nézni.
© Yutani2011. 06. 23.. 07:43||#1
Most már tényleg kíváncsi vagyok, tényleg ilyen rossz lett-e ez a film?