SG.hu·

Még előrébb hozták a Transformers 3 premierjét

Az eredetileg tervezett pénteki nap helyett már kedden bemutatkozik Amerikában a Transformers 3. Most már csak az a kérdés, hogy hihetünk a tesztközönségnek, amely szerint remek lett a film.

A Deadline információi szerint a Paramount stúdió már alig várja, hogy bemutathassa a Transformers 3-at, azaz a Transformers: Dark Of The Moon-t. Pár hete július elsejéről, péntekről június 29-re, szerdára hozták előre a film premierjét arra hivatkozva, hogy nagyon pozitív a tesztközönség véleménye róla, most pedig az derült ki, hogy már június 28-án, kedden is látható lesz a film, afféle exkluzív 3D-s és IMAX-előadások keretében, este 9 órától. (Az első premiereltolásra nálunk is reagált a forgalmazó, vagyis itthon is szerdától láthatjuk a filmet, kérdés, hogy mi lesz a keddi előadásokkal?)

A Paramount elvárásai szerint a Transformers 3 hat és egy negyed nap alatt, azaz amerikai hosszú hétvége végéig, július negyedikéig 150 millió dollár bevételt hozhat. Mindez azonban valószínűleg csak beetetés, hiszen egy 3D-s film esetében a 150 millió dollár sokkal hamarabb is meglehet - a Másnaposok 2-nek is csak hét nap kellett hozzá, de a második Tranformers, a Bukottak bosszúja öt nap alatt 200 millió dollár bevételre tett szert csak Amerikában, amihez nemzetközileg még 190 millió jött hozzá. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a Transformers 2 a 836 milliós világbevétel majdnem felét a bemutatótól számított 5 nap alatt termelte.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zolthen2011. 06. 20.. 10:48||#9
Hú, már én is nagyon várom, remélem hamar leadják az RTL Klubbon!
© BaliBoy2011. 06. 20.. 07:06||#8
Hát az iMAX honlapján semmilyen utalás nincs arra, hogy a közel jövõben mûsorra szeretnék tûzni.
© ZeGa2011. 06. 19.. 19:48||#7
Az IMAX filmeket 70 mm-es filmrõl vetítik (most már nem, mert digitális, de vannak még régi IMAX mozik), ami nagyobb felbontást jelent a 35 mm-eshez képest! Magyarán éles a kép, mint az állat!
© kalapos012011. 06. 19.. 10:15||#6
Mármint a sima mozitól, nem? A 3D az lényegtelen, IMAX-ben is vannak szimpla és 3D-s filmek. Az IMAX-ben nagyobb a vászon és jobb felbontás - plusz a nézõtér is meredekebb talán. Mostanában divat lett parasztvakítés miatt IMAX-be vinni pár nagy filmet úgy, hogy az anyagot átkonvertáltják rá, mint az Avatar, a Star Trek vagy a Halálos iramban: Ötödik sebesség esetében.
© DaxZ2011. 06. 19.. 10:00||#5
Skacok elmondaná nekem valaki, h az IMAX mivel jobb a 3D-s mozitól? Mert még soha nem voltam Imaxban...
© kalapos012011. 06. 19.. 09:03||#4
Lesz IMAX-ben itthon, de nem IMAX-ben forgatták, csak 3D-ben. Nézzl igazi IMAX-filme, ne csak ilyen konvertáltat.
© rics782011. 06. 19.. 09:02||#3
Nehogy má' ne adják itthon Imax 3D-be! Arra készülök mióta...
© BaliBoy2011. 06. 19.. 07:54||#2
Jah, most látom... Nálunk nem lesz iMAX... :S

© BaliBoy2011. 06. 19.. 07:45||#1
Akkor ez a film végig 3D-s? Mert akkor iMAx-ben lesz nézõs. 😊)