Szekeres Viktor

Két év múlva érkezik az új Robotzsaru: itt az első reklámanyag

Úgy tűnik, hogy csak két év múlva fog érkezni az új Robotzsaru, de az MGM sajtóanyaga szerint 2013-ban már biztosra vehetjük a remake eljövetelét, melyet már idén elkezdenek felvezetni ajándéktárgyakkal.

A Las Vegas-ban rendezett Licensing International Expóról már több hírben is beszámoltunk, leginkább arról, hogy a hollywoodi stúdiók milyen reklámanyagokat jelentettek meg olyan filmekhez, melyek egy részét hivatalosan még nem is biztos, hogy elkészítik. Az alábbi promókép a Robotzsaruhoz készült, a mellékelt sajtóanyagon pedig többek között azt lehet elolvasni, hogy az MGM nagyköltségvetésű feldolgozása 2013-ban fog mozikba kerülni.

Magáról a filmről azon kívül, hogy sok-sok pénzbe fog kerülni, hogy remake lesz és, hogy Jose Padilha, az Elit halálosztók rendezője fogja készíteni, nem sokat lehet tudni. Az viszont biztos, hogy már 2011-ben és 2012-ben is nagy erőkkel próbálják meg a kísérő termékek révén visszahozni a köztudatba a Robotzsaru márkanevet, s ennek eredményeképp a boltok polcaira jelmezek, pizsamák, egyéb kiegészítők, akciófigurák és képregények fognak megjelenni az akcióhősről.p://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=78711#ixzz1PTq1qTYF


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #5
    Mindezt teszi az az MGM, ami zuhan a szakadékban már egy jó ideje. Bukta lesz.
  • creed13 #4
    Egy újabb abszolúte felesleges remake....
  • pokolfiu #3
    énis így vagyok vele... az első etalon. gondoltam, míg meg nem néztem a 2. részt... hihetetlen, hogy irwin ebből is mit kihozott... anno! mert ugye nem tegnapi film...

    viszont eme rendezője nem mond nekem semmit... meg az a halálosztóbrigád is inkább olyan "zsé" kategóriás akcióra hajaz...
  • Wittgen #2
    Az első két részt máig minden évben megnézem legalább 1x, olyan remek filmek. A mai igényeket is teljesen kielégítik, főleg az ilyen akciófilm ínséges időkben (már ha akciófilmnek lehet hívni a mai akciófilmeket...).
  • mindfreak #1
    Remélhetőleg R besorolású lesz.