SG.hu·

Nem mindent lehet lenyomni a gyerekek torkán

Az Egy ropi naplója tavaly hatalmas siker volt az iskolások körében, azonban a legújabb ifjúsági regény feldolgozása már nem annyira érdekelte a célközönséget, így Judy Moody sztorija csak rentábilis lesz.

Pénteken újabb ifjúsági könyv adaptációt mutattak be Amerikában, azonban a nálunk majd csak DVD-n megjelenő Judy Moody And The NOT Bummer Summer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a premier napján mindössze 2,2 millió dollár bevételt hozott, ami egy 5,5-6 millió dolláros nyitóhétvégét feltételez. Az iskoláslányokat megcélzó produkció ennek ellenére rentábilis lesz, hiszen mindössze 20 millió dollárba került az előállítása.


A teljesítményével az amerikai hétvégi mozis toplistán mindössze hetedik helyet elérő Judy Moody-film kimondva-kimondatlanul az Egy ropi naplója (Diary of a Wimpy Kid) tavalyi mozis sikere után készült el. A fiúknak szóló történet ugyancsak egy sikerkönyv alapján fillérekből készült, azonban 64 milliós bevételt hozott, valamint egy sebesen összedobott folytatást, mely már idén tavasszal aratott sikert, s termelt 52 millió dollárt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hakos0072011. 06. 14.. 22:14||#2
Chloe Moretz nélkül nehéz is 😊
© Kaliki2011. 06. 13.. 14:55||#1
Az nem "egy ropi naplója"? vagy az egy másik film?