SG.hu·

Hiába jó az X-Men: Az elsők, még Amerikában sem nézik

Szuperhősös képregényfilmhez képest nem kezdett túl jól Amerikában az X-Men: Az elsők, azonban sokak szerint ez nem csalódás, hanem papírforma teljesítmény. Úgy tűnik, a nézők szerint korai a kvázi reboot.

Megérkeztek a végleges hétfői bevételi eredmények, s bizony ahogy már a pénteki adatokból lehetett sejteni, az új X-Men-film, az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) nem váltotta meg startjával a világot, három nap alatt 55,1 millió dollár bevételt termelt, így az elmúlt évek egyik legkevésbé nézett sorozata indult el a Marvel-univerzumban - már persze, ha lesz folytatása a 160 millió dollárba került filmnek. (Az első X-Men annak idején 54,5 millió dollárral kezdett első hétvégéjén, de az a 2000-es nyitány ma már 79 millió dollárral lenne egyenértékű.)


Az egyetlen biztató jel mindezzel kapcsolatban, hogy péntekről szombatra mindössze 9%-kal csökkent a bevétel, ami akár azt is jelentheti, hogy a közönség idővel hallgatni fog a kritikákra és felfedezi magának a filmet. Ha a folytatásban Az elsők az első két, Bryan Singer-rendezte epizód bevételi mintáját fogja követni, akkor 141-162 millió dolláros teljesítménnyel zárhatja pályáját a mozikban, azonban, ha a harmadik X-Men, vagy a Farkas-spinoff zuhanórepülésére fog hajazni a szereplése, akkor csak 118-128 millió dolláros összbevétel várható. (Érdekesség a felmérések alapján, hogy az X-Men: Az elsők nézőinek 54%-a volt 25 éven felüli és 58%-a férfi.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hookay2011. 06. 09.. 23:04||#8
Baromsag, meg a promo hadjaratban is felhasznaltak az elozo reszeket, a film kezdo kepsorairol nem is beszelve. Ez nem reboot, csak elozmenyfilm. Bar pontatlansagai es elentmondasai is vannak, de ezek pusztan bator valtoztatasok. A Hulk film Nortonnal, az reboot volt, es jovore a Spider-man is az lesz. De ez nem az.
© szmöre2011. 06. 08.. 11:53||#7
Es a Kezdo jelenet sor?Egy az egyben Az elso X-men , ez igy eleg zavaro
© kalapos012011. 06. 08.. 03:18||#6
Ez film, nem kell komolyan venni. Meg attól, hogy reboot, lehet Wolverine ugyanaz mindkettõben.
© szmöre2011. 06. 08.. 01:32||#5
Nem is tudtam hogy reboot lesz, wolverine cameonak sok ertelme volt igy...
© Gábor32011. 06. 07.. 23:16||#4
Én is rebootként tekintek rá, mivel sok hibába ütközik a trilóval. Például Grey házban tett látogatás vagy a cerebro megépítése. Ha lesz következõ, remélem legalább olyan jó lesz mint az 1, de még mindig nem tudom miért Alex Summers lett Scott helyett?
© kalapos012011. 06. 07.. 22:50||#3
Mivel reboot, így nem meglepõ, hogy ellentmond. Már eleve karakterszinten hamar kiderül a dolog.
© szmöre2011. 06. 07.. 21:42||#2
Kár hogy nem figyeltek a reszletekre es neha ellent mond az eredeti haromnak.
© Etinger2011. 06. 07.. 14:53||#1
Ez nem reboot.. csak szimpla elõzmény film. A film minõsége meg szerencsére nem a sikerességbe mérendõ. Viszont a folytatásnak sem sajnos egy jó film az alapja... hanem egy eladható... :/