SG.hu·

Megvan az év első igazi mozis sikersztorija

A Koszorúslányok című komédia hatalmas közönségsiker, amit remekül mutat az a tény is, hogy még a Másnaposok 2 premierje sem tudott nézőket rabolni a filmről. Nálunk június 9-től lesz látható.

Bár pár hete Az igazság ára és a Csúcshatás is jó közönségreakciókat váltott ki Amerikában, s mindössze 20%-os nézővesztést szenvedett el második hétvégéjén a mozikban, a momentumát egyik film sem tudta tartani, a kezdeti csökkenések idővel már nagyobb mértékűvé váltak. A hétvégén az volt a nagy kérdés, hogy a Koszorúslányok vajon tudja-e tartani magát 20%-os szinten.


Úgy tűnik, hogy Paul Feig csajos komédiájának sikerülni fog a bravúr, hiszen a 26,2 millió dolláros nyitányt követő 20,9 milliós második hétvégi teljesítmény (mínusz 20,4%) után a bemutatója harmadik hétvégéjén 16,4 millió dollárt termelt a film ez első becslések szerint. Ez körülbelül 21%-nyi néző elvesztését jelenti, a manapság, amikor egy átlagos film egyik hétről a másikra a közönsége nagyjából felét bukja el, kiváló teljesítmény. A Koszorúslányok a jó közönségreakcióknak köszönhetően így már 85 millió dollár bevételnél tart, és könnyedén eljuthat akár 120-130 millióig is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2011. 05. 31.. 08:19||#3
Már miért kéne csinibabákkal telerakni minden filmet? Átlagemberek szereplése már ciki?

😄
© AZTA2011. 05. 30.. 15:19||#2
Jobb nõket nem találtak bele? :S
© JackSparrow882011. 05. 30.. 12:25||#1
"Bár pár hete Az igazság ára és a Csúcshatás is jó közönségreakciókat váltott ki Amerikában." Szerintem ezek a filmek az amcsiknál már vagy két hónapja voltak szal az nem igazán pár hete volt XD Bár azt tudom hogy a Csúcshatás magyar premierje ápr. 14, az igazság ára meg júniusban valamikor 😄 De hogy errõl a filmrõl is szót ejtsek én szerintem nem nézem meg, ez inkább olyan Szex és New York beütésû valami, szigorúan csak nõknek 😊