SG.hu·

Jobban vártuk a Másnaposok 2-t, mint az Indiana Jones 4-et

Hiába került az első rész költségvetésénél majdnem háromszorannyiba a Másnaposok 2 elkészítése, a film hatalmas bevétellel nyitott Amerikában, várhatóan a gyártó minden kiadása meg fog térülni.

Ahogy az várható volt, a Másnaposok 2 gigantikus nyitányt produkált Amerikában, hiszn csak a hétvégén 86,5 millió dollár bevételt hozott a film, melyet ráadásul nem is pénteken, hanem már csütörtökön bemutattak, így az amerikai összbevétele már 118 millió dollárnál tart. A 31,6 millió dollár csütörtöki nyitónapi teljesítmény egyébként minden idők harmadik legjobbja mindössze a Star Wars 3. része (50 millió dollár) és a Mátrix Újratöltve (37,5 millió dollár) érdekelte jobban az embereket a nyitónapon Amerikában. A minden idők harmadik legjobb csütörtöki premierje a Másnaposok 2 számára azt jelenti, hogy olyan filmeknél hozott több bevételt a kezdése, mint a Star Wars 2, az Indiana Jones 4 vagy a Terminátor 4. része.

A 86,5 millió dolláros hétvégi teljesítmény természetesen minden idők legjobban vár komédiájává is teszi a filmet, és a már említett Mátrix Újratöltve mögött a második legjobban várt korhatáros filmmé. Ezzel a teljesítménnyel akár a két éve 45 millió dollárral nyitó és Amerikában 277 millióig jutó első részt is túlszárnyalhatja a folytatás - bevétel tekintetében.

A Universal stúdió exit pollos felmérései szerint egyébként a nézők nemek szerit nagyjából egyenlően oszlottak meg (51% nő, 49% férfi), mint ahogy a 25 éven aluliak (54%) és 25 éven felüliek aránya (46%) sincs olyan nagy eltérés.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ideoda222011. 06. 07.. 09:49||#5
"A 31,6 millió dollár csütörtöki nyitónapi teljesítmény egyébként minden idõk harmadik legjobbja mindössze a Star Wars 3. része (50 millió dollár) és a Mátrix Újratöltve (37,5 millió dollár)"

Itt meg azt írjátok hogy:

"Harry Potter és a félvér herceg premierje elsõ napján Amerikában 58,18 millió dollárt termelt"

h_t_t_p://w_w_w.sg.hu/cikkek/68670/ennyien_egy_napon_meg_sosem_neztek_filmet


Nah most akkor hogy van hát? Én nem tudom a matekot vagy ti hazudtok?? Birkák!
© szekrény2011. 05. 30.. 17:52||#4
szerintem ami idén várandós az a torrente 4, ezek a szánalomszar agyonhypolt filmek a sample-t se érik meg ...
© kalapos012011. 05. 30.. 17:33||#3
Logikus. Azért ekkora az érdeklõdés, mert nem volt erõs. Ne hidd, hogy neked minden tetszik, ami erõs.
© lac142011. 05. 30.. 17:12||#2
Nem mintha az elsõ rész erõs lett volna...
© sajtosnudli2011. 05. 30.. 15:26||#1
Nekem nagy csalódás volt ez a film. Nem volt rossz de az elõdjéhez képest nem volt elég erõs.